akis_p_4.jpg

Mai görög portrénkban Akis Petretzikis-t, a szemtelenül jóképű görög szakácsot mutatjuk be nektek.

A kezdetek

Akis Georgios Evlampios Petretzikis néven, 1984. március 4-én született Thessalonikiben. 16 éves volt, mikor a családi vállalkozásban kezdett dolgozni, majd amikor 18 éves lett, Akis Athénban költözött, hogy pénzügyi és számviteli tanulmányokat folytasson a Technológiai és Gazdasági Intézetben. Szabadidejében egy főzőiskolát is látogatott, mely azonnal magával ragadta, melynek folyományaként felhagyott a számokkal és a gasztronómia világában vert gyökeret: Mykonos-on, majd Athénban chefként helyezkedett el.

A nagy áttörés

2006-ban 5 évre az Egyesült Királyságba költözött, majd 2010-ben tért vissza Görögországba, ahol a MEGA tv-csatorna Master Chef című főzős produkciójának versenyzője volt. 6 hónappal később eredményt hirdettek: Akis megnyerte a televíziós megmérettetést. Ezt követően két évig, 2012 és 2014 között volt a görög To proino mou (A reggelim) című televíziós show egyik meghatározó alakja, miközben főszakácsként Michel Roux Metropolitan Hotelbeli éttermében dolgozott.

akis_p_1.jpgSaját lábakon

2014-ben elindította saját főzőműsorát a Youtube csatornán, Kitchen Lab (Konyha labor) címmel, melyet az Akis’ Kitchen (Akis konyhája) című angol-görög főzőműsor követett. 2014 óta számos görög főzőműsor szereplője: a Kan’ to opos o Akis (Csináld úgy, mint Akis, 2014-2016) című műsorban 2-3 egyszerű és olcsó receptet készített el, tippeket adva nézőinek, hogyan szerethetik meg a főzést. Az Istories apo ti lista (Sztorik a listáról, 2014-2015) című műsorban csodás gasztronómiai utazásokat tett szerte Görögországban. A Mia valitsa gemati gefsis (Egy bőrönd tele ízzel, 2016-2017) című műsort Cipruson készítette, és a Sygma Tv sugározta. A Ready, Steady, Cook (2016-2017) egy főzőverseny volt, ahol két csapat, a Paradicsom és a Paprika versengtek egymással, mindkettőnek 5 hozzávalója és 20 perce volt a siker elérése érdekében. A Kitchen Lab (2017-2019) Akis saját műsora, ahol miután elkészítette az ételt, válaszol a nézők kérdéseire, melyeket a műsor ideje alatt a közösségi média felületeken tesznek fel számára.

Együtt Jamie Oliverrel

2015 óta együttműködik a Fresh One Productions-szal, görög recepteket gyártva Jamie Oliver Food Tube csatornájára. Akis az igazgatója az Akis Petretzikis Kft-nek, mely többek között főzőmagazinok, gasztronómiai könyvek készítésével, főzőműsorok gyártásával és produceri feladatok ellátásával, étterem vezetésével és internetes áruház működtetésével foglalkozik, mely olyan főzéssel kapcsolatos termékeket forgalmaz, melyeket Akis maga tervez.

akis_p_3.jpg

Nia Vardalos színésznővel

A közösségi média embere

Akis varázsát növeli a “Srác a szomszédból” megjelenés, segítségével könnyebben kapnak kedvet követői a konyhai alkotáshoz. Akis nagy figyelmet fordít a közösségi médiára is, mind a Youtube-on, mind a facebookon jelen van, ám azoknak sem elkeseredniük, akik nem beszélnek görögül, hiszen tartalmait angol nyelven is elérhetővé teszi.

Akis művei

Akis gasztronómiai tudását papíron is kamatoztatja, első gasztronómiai magazinja 2014-ben jelent meg, címe: Menu by Akis Petretzikis (Akis Petretzikis menüje). Még ugyanebben az évben megjelent Afto prepei na to dokimaseis (Ezt ki kell próbálnod) című szakácskönyve, mely közönségdíjas lett. 2016-ban összefogva a Nestlével született meg Mono Sokolata (Csak csoki) című szakácskönyve, 2017-ben pedig megjelent a Piece of Cake (Egy szelet torta). Még ugyanezen évben útjára indította saját magazinját, mely átlagosan 3 havonta jelenik meg, és egyaránt tartalmaz recepteket a kezdők és haladók számára. Számos közönség- és egyéb díj nyertese, legutóbb a legjobb Athén-burger kitüntetéssel jutalmazták.

Magánélet

Akis esküvőjéről ITT írtunk Nektek, gyermekei születéséről pedig ITT és ITT.

Akis weboldalát IDE KATTINTVA érheted el.

-mn-

Megszakítás