Gasztronómia terén Görögországban nem lehet mellényúlni, hiszen a legegyszerűbb street food is mennyei. Most azonban pár olyan séfet mutatunk be Nektek, akiket méltán és több alkalommal is díjaztak, akik még magasabb szintre emelték a hellén konyhát. Buzdítunk benneteket arra, hogy ha éttermeik felé jártok, szerezzetek saját tapasztalatot!

Lefteris Lazarou

lefteris_varoulko.jpg

Forrás: http://varoulko.gr

Az első Michelin csillagot kapott görög séf. A jókedélyű, mosolygós Lefteris 12 évesen meggyőzte halszakács édesapját, hogy had tartson vele a tengerre, és ez az, ami konyhájára később rányomta a bélyegét: a fővárosban található éttermében ugyanis igen kreatív halfogásokat kóstolhatnak a vendégek. A Varoulko már több, mint 30 éve rendíthetetlenül hozza a nem mindennapi ínyencségeket, melyeket minden esztendőben díjakkal jutalmaznak a szakértők. A fiatalos szakács ugyanolyan motiváltan és lelkesen kezd hozzá minden naphoz, mint évtizedekkel ezelőtt; olyannyira, hogy reggelente maga szerzi be a piacon az aznapi étlap fogásaihoz valókat. Népszerűsége még inkább megugrott, mikor 2010-ben zsűriként vett részt a görög Master Chef főzőshow-ban.

Étterem: Varoulko (Pireus, Akti Koumoundourou 54, Mikrolimano)

Argyro Barbarigou

argyro_barbarigou.jpg

Forrás: http://www.papadakisrestaurant.com

A rendkívül népszerű Argyrot a görög konyha first lady-jeként emlegetik. Az ókori és a modern hellén konyha bemutatását célul kitűző szakácsnő édesanyjától leste el az alapokat, aki nemcsak a technikai lépésekre okította lányát, de átörökítette neki a görög gasztronómia iránti végtelen lelkesedést is. A ’90-es évek közepén megnyitotta saját éttermét, a Papadakis-t Paros-on. A sikerre való tekintettel megszületett a második egység is Athén szívében, sőt mi több, egy, a pitáin alapuló péksége is nyílt Washingtonban, melynek a hírek szerint Barack Obama is nagy rajongója. Több szakácskönyv írása mellett Argyro rendszeresen publikál magazinokban, és megosztja videóit, melyek honlapján, illetve a youtube-on is elérhetőek. A séf igen sok nemes ügy mellett is szót emel, melytől még inkább szerethetővé válik.

Étterem: Papadakis (47 Voukourestiou út & Fokilidou út, 10671 , Athén)

Ettore Botrini

ettore_botrini.jpg

Forrás: https://botrinis.com

A Korfun nevelkedett olasz származású görög Ettore az egyik leghíresebb szakács az országban. A többszörös Michelin csillaggal büszkélkedő séf gyakori televíziós szereplő. Pályáját Hellász egyik legjobb – nem mellesleg a család tulajdonában álló – éttermének tartott Etrusco-ban kezdte, ahol szintén szakmabeli édesapja mellett már korán a gasztronómia szerelmese lett. Több évvel ezelőtt sikerült megvalósítania az álmát, és Athénban megnyitotta a Botrini’s-t, ahol szeretné a gasztronómiát közelebb hozni a vendégekhez. Ahogy ő mondja, a világ egyik legjobb dolga, mikor egy közös asztalnál egy jóízűt eszünk szeretteink, barátaink körében.

Étterem: Botrini’s (Athén, Vassileos Georgiou B’ 24B, Halandri)

Megszakítás