16 esztendeje, azaz 2004. augusztus 13-án, egy csodás show keretein belül gyönyörködhetett a világ az ókori és modern görög történelemben és kultúrában, miközben az olimpiai játékok nyitóünnepségét csodálta.

Egészen biztos, hogy az a 72 ezer ember, aki akkor személyesen nézte végig a show-t, de az a sok millió néző is, aki televízión keresztül követte nyomon az eseményeket, soha nem felejti el azt. Azon az estén a görög büszkeség söpört végig a világon.

A ceremónia osztatlan sikert váltott ki a nemzetközi sajtóból is, olyan technikákat használtak ugyanis a rendezvény alatt, melyekre eddig stadionokban még nem volt példa. Többek között egy hatalmas medencét (csúszásmentes, színjátszós, üvegszál padlóval), amelyből elenyésző idő alatt eltűnt az utolsó csepp víz is. A mesés megvilágítás, az ötletes, mozgó színpadrendszer már csak hab volt a tortán.

Azon az augusztusi napon mindazok a kételkedők, akik nem hittek benne, hogy egy olyan kicsi állam, mint Görögország, képes megrendezni egy ilyen eseményt, elhallgattak.

Közel 50 államfő vett részt személyesen a ceremónián, ahol 202 ország, mintegy 15000 sportolója vonult fel.

A nyitóünnepséget IDE KATTINTVA eleveníthetitek fel.

Megszakítás