A világhírű hajómágnás egyetlen lányának méltatlanul rövid élet jutott, melyet tragédiák és drámák sora tarkított, és ahol a boldogság csak ideig-óráig volt jelen. Ma lenne 70 éves.

Édesapjával, Aristotelis Onassis-szal
Tragédiák viharában
Aristotelis Onassis örökösének békés, biztonságos és gondtalan élet is juthatott volna. Mégis minden egykor hozzá közel álló vallomása szerint egy rossz csillagzat alatt született, boldogtalan nő volt, akit családtagjai halála és a szerelem reménytelen beteljesülése üldözött.
Négyszer ment férjhez és vált el, a súlyával és a gyógyszerekkel vívott folyamatos harca közismert volt. Szülei 1959-ben váltak el, amikor Christina csupán 9 éves volt. A család szétszakadását okozó viszonyt, melyet apja Maria Callas-szal tartott fent, a lány élete végéig saját szégyeneként kezelte.
Gyötrelme akkor sem enyhült, amikor új mostohaanya lépett színre Jackie Kennedy személyében 1968-ban, melyen egyébként az egész világ meglepődött. Az egykori amerikai elnök özvegyét Christina aranyásónak tartotta, gyakran utalt rá úgy, mint az apja sajnálatos rögeszméjére.
20 éves korára a csapások gyorsan és könyörtelenül jöttek egymás után. Egyedüli testvére, Alexander 1973-ban elhunyt egy repülőgép szerencsétlenség következményében. Egy évvel később édesanyja, Athina Onassis Niarchos hunyt el feltételezett gyógyszertúladagolás következtében, de sokan öngyilkosságra gyanakodtak. Amikor 1975-ben édesapja is elment, Christina jogosan érezte úgy, hogy egyedül maradt az egész világon.
Éles váltás
Ekkor, az egyébként New York-i születésű lány feladta amerikai állampolgárságát, és kettős, görög, illetve argentin állampolgárságra váltott. Bátyja halála után apja tudatosan készítette lányát a birodalom átvételére, New York-i irodájában Christina kitanulta az üzleti és pénzügyi praktikákat.
A családfő halála után az újdonsült örökös és tulajdonos fokozatosan erősítette hatalmát az Onassis Csoport felett, de sokan úgy tartják, sok munkát delegált a beosztottainak.

Lányával, Athinával
Jólétben
Christina gazdag lányként élte az életét, hatalmas jólétben és gazdagságban teltek a mindennapjai. Egyszer 30 ezer dollárért hozatott magának diétás kólát Amerikából magángépen, másszor pedig helikopterrel repült át Ausztriából Svájcba, mert ott felejtett egy David Bowie kazettát. Amikor a barátai azt mondták, hogy nem tudnak vele találkozni, mert túl elfoglaltak, Christina pénzt adott nekik azért, hogy töröljék programjaikat. Kiváló iskolákba járt Franciaországban, Görögországban és Angliában egyaránt.
Szerelmes nyugtalanság
A szerelemben viszont rendkívül szerencsétlen volt. Első házassága az elvált, 4 gyermekes, 27 évvel idősebb Joseph Bolkerrel – melyet egyébként apja nagyon nem támogatott – 1971-ben, pár hónap alatt véget ért. Második frigyét Alexander Andreadis görög hajózási mogullal és bankárral kötötte, tőle 14 hónap után váltak el útjai. 1978-ban ment férjhez az orosz hajózási ügynökhöz, Sergei Kauzovhoz, de ez a kapcsolat sem tartott sokáig. Negyedik házassági kísérletére 1984-ben került sor, egy francia gyógyszerbirodalom örökösével, Thierry Roussellel kötötte össze az életét. Kevesebb, mint 3 évig bírták együtt, viszont a kapcsolatból megszületett Christina egyedüli gyermeke, Athina.Thierry azonban nem volt hűséges, házassága alatt két gyermeke is született szeretőjétől. A 30 éves feleséget klinikai depresszióval diagnosztizálták, gyógyszerekkel kezelték, de sajnos más szerekhez is nyúlt, valamint az evésbe menekült. Végül a negyedik házassága is tönkrement.

Lánya, Athina Onassis
A hirtelen vég
Egyes elbeszélések szerint Christina új életet akart kezdeni lányával, és 1988. novemberében Argentínába utazott néhány barátjához. Az egyikük házában holtan találtak rá november 19-én. Mindössze 37 éves volt. Lánya, egyetlen örököseként mintegy 250 millió dolláros vagyon várományosa lett.
Habár a halál okaként a szívinfarktust jelölték meg, melyet az éveken át tartó gyógyszerhasználat idézett elő, életének utolsó pillanatait rejtély fedi. Imádott apja és bátyja mellett helyezték örök nyugalomra a család szigetén, Skorpios-on.
Képek forrása: Pinterest