Achilleusz, az Iliász főszereplője a görög mitológia és a modern irodalom egyik legemblematikusabb hőse, aki bosszút állt legjobb barátja, Patroklosz haláláért.

Homérosz költeménye Achilleuszt, a félelmet nem ismerő harcost a hősiesség szimbólumává tette:

Haragot, istennő zengd Péleidész Akhilleuszét,

vészest, mely sokezer kínt szerzett minden akhájnak,

mert sok hősnek erős lelkét Hádészra vetette,

míg őket magukat zsákmányul a dögmadaraknak

és a kutyáknak dobta. Betelt vele Zeusz akaratja,

attól kezdve, hogy egyszer szétváltak civakodva

Átreidész, seregek fejedelme s a fényes Akhilleusz.

Így kezdődik az Iliász, mely a 10 évig tartó trójai háború pár hetét eleveníti meg, elsősorban Achilleusz tetteire koncentrálva.

A görög mitológia úgy tartja, hogy a hős sebezhetetlen volt, mert csecsemőkorában édesanyja a Styx folyóba mártotta. A testén lévő egyetlen pont kivételével ez igaz is volt, a kivétel pedig a bokájánál lévő lágy rész, ahol édesanyja tartotta a vízbe mártáskor.

A harcos haláláról Homérosz nem tesz említést az Iliászban. Erről egy másik ókori legenda szól, amely szerint Parisz felfedezi Achilleusz sebezhetőségét, és nyíllal végez vele. A máig használt Achillesz-ín kifejezés természetesen innen származik.

Habár a hős Parisz nyila által okozott halálát nem említi a költemény, furcsa mód halálát későbbi források tartalmazzák. Egyik szerint Apollo vezette a nyílvesszőt Achilleusz bokája mellé. Az Iliász mellett számtalan egyéb legenda és későbbi szerző emlékezik meg az ókor egyik legnagyobb harcosáról.

Hektor herceg halála után a trójaiak segítségül hívták szövetségeseiket, hogy visszaverhessék a görögöket. Az egyik ilyen szövetséges Memnon etiópiai király volt, aki meg is érkezett seregével a harcmezőre, de halálát is itt lelte Achilleusz keze által.

Egy másik legenda szerint Achilleusz összecsap az amazonokkal is, és párbajozik a vezetőjükkel, Pentheszilea királynővel. Mikor leszúrja dárdájával, egymás szemébe néztek, és a hős beleszeretett, ekkor azonban már túl késő volt.

Egy sokadik elbeszélés szerint a hős elveszi Polyxena trójai hercegnőt, és a háború befejezéséről készül tárgyalni, amikor Parisz találata éri.

Bizonyos források szerint Achilleusz halála után elhamvasztották, és hamvait összekeverték Patrokloszéval.

Az Odüsszeiában megjelenik Achilleusz sírja Trója partjainál, Odüsszeusz találkozik vele az alvilágban több másik halott hőssel egyetemben. Sőt, van olyan elbeszélés is, amely szerint Achilleusz az alvilágban elvette Helenét, és halála után félistenné vált.

Illusztráció: Az Achilleuszt alakító Brad Pitt a Trója című filmben.

Megszakítás