Március 25-én az 1821-es görög forradalom és szabadságharc 200. évfordulóját ünneplik a világ különböző tájain élő görögök.

Ezért ezen jeles évforduló előtt tisztelegve március 25-e hetét mi is az emlékezésnek, a történelmi események mélyebb megismerésének és a kapcsolódó érdekességeknek szánjuk.

Ennek apropójából úgy gondoltuk, hogy a számos hős közül, akiknek oly sokat köszönhetünk, bemutatunk nektek párat, akikről esetleg eddig személy szerint nem hallottatok. Jöjjenek hát ők, a múlt hősei, akik megharcoltak a szebb jövőért.

Nikitas Stamatelopoulos Messiniában, a Peloponnészoszi-félszigeten született. Az élet hamar felfedte előtte a nehézségeket; édesapja az oszmánok keze által lelte halálát, Nikitas pedig nagybátyja, Theodoros Kolokotronis mellé szegődött, és elkísérte minden hadműveletre.

1818-ban a “Baráti Társaság” tagja lett, és az országban tett utazásai alatt egyre több embert próbált felkészíteni a közelgő háborúra.

1821.május 12-én már egy 800 fős sereget vezetett, és győzelmet aratott a törökök felett a valtetsi-i csatában. Ez az egyik legfontosabb megmérettetés volt az egész háború alatt. Nem sokkal később Doliananál 200 göröggel vert vissza 6000 oszmánt. A szabadságharc minden jelentős összecsapásánál ott volt, ezzel hozzájárulva a végkimenetelhez.

A Nikitaras-ként is ismert harcos stratégiai lépései és az ütközetekben mutatott hihetetlen ereje tette az egyik legnagyobb hőssé. A háború csúcspontjának számító Dervenakianál folytatott csata kapcsán érdemelte ki a Tourkofagos vagyis a törökevő becenevet, itt ugyanis 3 kardját is eltörte, olyan vehemensen küzdött.

A háború végeztével Giannis Kapodistrias támogatója volt, aki megalakította az új görög kormányt. 1831-ben azonban Kapodistrias-t meggyilkolták, és a trón Wittelsbach Ottó bajor hercegé lett. Mivel Nikitaras és nagybátyja a monarchia ellen volt, bebörtönözték őket. Stamatelopoulos 1841-ben szabadult, de sajnos 8 évre rá meghalt, az egészsége nagyon megsínylette a rácsok mögött gyakran kínzásokkal tarkított éveket.

Nikitaras a szabadságharc legvirtuózabb szereplője volt, a görög történelem egyik legnagyobb hőseként tartják számon.

Megszakítás