Ahogy az napok óta vezető hír, az Ever Given teherhajó beszorult az Ázsiát és Európát összekötő Szuezi-csatornába, akadályozva ezzel a két kontinens közötti szabad áruforgalmat.

Nagyon sok szakember már a helyzetből adódó gazdasági hatásokat elemzi, több termék ára máris megemelkedett. Azt gyanítják, a beragadt konténerszállító 6-10 milliárd dolláros veszteséget okoz majd a kereskedelemben, hiszen az Ever Given számtalan másik hajó útját állta napokig. Sokan a várakozás helyett az egész afrikai kontinens megkerülését választották inkább.

Habár ez a mostani helyzet gazdasági szempontból katasztrofális, nem ez az első alkalom, hogy a csatornát teherszállító blokkolja. Egy korábbi esetből viszont sok hajózási vállalat győztesen került ki.

Az 1950-es években történt hasonló, mely megalapozta Aristotelis Onassis görög hajómágnás vagyonát.

Az ’60-es évek elején Onassis megállapodást kötött a szaúd-arábiai királlyal, mely szerint kizárólagos joga lett az ország olajának szállításához a világban. Miután megkötötte ezt az egyezséget, görög tankerek vásárlásába fogott. Az ország gazdag olajmezőinek hála sok ilyen járműre volt szükség, így igen nagy flottára tett szert. A vállalkozás azonban roppant kockázatosnak ígérkezett, mikor az USA megakadályozta a mágnást, hogy véghez vigye a tervét. Az amerikai cégeknek ugyanis már volt egy hasonló, de korábbi, kizárólagos szerződése Szaúd-Arábiával, így az Onassis-szal kötött szerződés hírére az amerikai kormány közbelépett.

Ezért mikor a hellén hajótulajdonos teherszállítói töltésre érkeztek az arab ország partjaihoz, nem fogadták őket, az Onassis és Szaúd-Arábia között megkötött egyezséget pedig semmisnek vették. A kecsegtető vállalkozás így gyorsan a visszájára fordult, a mágnás sok hajója üresen vesztegelt a Vörös-tengeren. Az üzletember fejében az is megfordult, hogy eladja flottáját, hiszen aktív üzlet híján nem tudta volna a kölcsönt visszafizetni, melyet a tankerek megvásárlásakor fel kellett vennie.

A szerencse azonban ismét rákacsintott, mikor Egyiptom 1956-ban, a szuezi válság idején elvágta a csatornához való hozzáférést, miután Izrael megszállta a Sínai-félszigetet és a Gázai-övezetet. A már akkor is a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonala 6 hónapig zárva volt.

Ekkor a hajók, mint most is, arra kényszerültek, hogy Afrika megkerülésével jussanak el Európába, mely egyértelműen sokkal hosszabb utat jelentett, és rövidesen nem állt rendelkezésre elég teherszállító, ami elláthatta volna a globális hajózási keresletet a késések miatt.

Szerencsére Onassis-nak egy egész flotta állt a rendelkezésére, mely történetesen éppen szabad volt, így az a megoldást jelentette sokak számára. Fordult tehát a kocka, hiszen mivel nem kötötte szerződés, és a kereslet nagyon magas volt, a görög mágnás bármilyen árat mondhatott, a cégek bérbe vették tőle a hajóit. Feljegyzések szerint Onassis egyetlen telepakolt tanker útjával 2 millió dollárt keresett.

Mikor fél év múlva a csatorna újra megnyílt, a legendás hajós már jelentős vagyonra tett szert. Már 1957-ben 70 millió dollárra rúgott a vagyona, mindössze egy évre rá, hogy majdnem csődbe ment.

Onassis a legnagyobb hatalommal bíró és legokosabb hajómágnásként írta be magát a történelembe, később a világ legvagyonosabb emberévé vált.

Megszakítás