Tegnap ünnepelték az anyák napját Görögországban, így arra gondoltunk, tegnap és ma hozunk Nektek 15 mondást, amely az ikonikus görög anyák különleges kommunikációs eszköztárából származik. Figyelem, ne vegyetek minket komolyan! Ha pedig ki tudjátok egészíteni a sort, írjátok meg nekünk! Szívesen közzétesszük.

Az első részt IDE KATTINTVA olvashatjátok el.

9. “A te korodban már két gyerekem volt.”
– Bűntudatkeltés. Ismerős? Igaz, hogy a görög anya korában 1960-at írtak, Kennedy még élt, és Erzsébet ült az angol trónon. A dolgok megváltoztak. Illetve, nem minden…

10. “Hívd fel a nagynénéd, ma van a születésnapja.”
– Egy görög anya mindig figyel azokra az eseményekre, melyek kihagyása felboríthatja a családi békét, akkor is, ha évente csak ekkor érintkeztek.

11. “Vegyél kabátot, mert megfázol.”
– Még akkor is, ha nyár van, sosem tudhatod, mikor támad hóvihar a sarkon. Jó mindenre felkészülni.

12. – “Éhes vagy?”
      – “Nem.”
      – “Ok, készítek neked valamit.”
– Egy görög anya intuícióinál nincsenek erősebbek, ő akkor is tudja, hogy éhes vagy, ha te azt félsz bevallani.

13. “Egyél valamit! Csupa csont és bőr vagy!”
– Még akkor is, ha a görög anya némileg elfogult.

14. “Miért kell mindent nekem csinálnom?”
– Hmm… mert ha megkérdezzük, mit segíthetünk, azt mondod: semmit.

15. “Hívj, ha odaértél.”
– Akkor is, ha csak a szomszéd utcába mész.

Isten éltesse az anyákat, nagymamákat, dédmamákat!

Megszakítás