Joggal gondolhatnánk, hogy a görög mitológiáról szőtt valamennyi történet, vagy annak éppen az ellenkezője is igaz, a valóságban azonban sokszor a hollywoodi filmek alakítják a mitológiai szereplőkről vagy azok tulajdonságairól kialakított közvélekedést.

Új sorozatunkban görög mitológiai tévhiteknek járunk utána, s igyekszünk kibogozni az összekuszálódott szálakat.

TÉVHIT: Hádész szörnyeteg

Az Alvilág urát sok történet párosítja negatív jellemzőkkel, sőt, egyesek egészen odáig mennek, hogy Hádészt az élet és a halál uraként, a halandók sorsáról döntő istenként aposztrofálják.

Valójában azonban ez koránt sincs így, Hádész ugyanis nem maga akart az Alvilág ura lenni, egyszerűen ez volt az a feladat, melyet senki nem akart a magáénak tudni (Zeusz a föld, míg Poszeidon a tengerek ura lett).

Sőt, a lelkek megváltását sem Hádész végzi: ez három félisten, Minos, Aiakos és Rhadamanthys feladata.

Megszakítás