A Jón-tenger szigetének egyik fő látványossága, egyben az ország harmadik legtöbbet látogatott nevezetessége, az Achilleion valóban kihagyhatatlan a nyaralás alkalmával. Hogy miért? Elmondjuk.

1. A Gastouriban található palota eredetileg egy korfui filozófus és diplomata, Petros Brailas-Armenis tulajdonában volt.

2. Mikor 1888-ban Erzsébet királyné ellátogatott ide Alexander von Warsberg konzul tanácsára, szinte azonnal eldöntötte, hogy magáénak szeretné a kastélyt: „Oszlopsorokkal és függőkertekkel rendelkező palotát szeretnék, amely véd a kíváncsi pillantásoktól, egy olyat, ami méltó Achilleuszhoz, aki fittyet hányt a halandókra és még az istenektől sem félt.”

3. A 200 000 m2-es épületet Raffaele Caritto olasz építész tervezte.

4. A német szobrászt, Ernst Hertert kérték fel, hogy alkosson görög mitológia ihlette remekműveket a kastélyba. A Haldokló Achilleusz lett az egyik legpompásabb szobra, mely a kertben kapott helyet, és akiről egyébként ez a gyönyörű palota a nevét kapta. Alakja több másik szobor formájában és festményen is megjelenik.

5. Sissi kizárólag magáncélokra használta a kastélyt, csupán lányait, Mária Valériát és Gizellát fogadta itt férjeikkel. Mivel a császár, Ferenc József nem kedvelte a tengeri utazást, ő sosem jött el ide. A császárné egyetlen fia, Rudolf koronaherceg tragikus mayerlingi balesete után Erzsébet még inkább magába zárkózott, és az Achilleion tökéletes menedéket jelentett számára.

6. A domb tetején lévő kert csodaszép panorámát biztosít a környező zöld lankákra és völgyekre, a Jón-tengerrel a háttérben.

7. A császárné halála után a kastélyt lánya, Gizella örökölte, de ő nem használta túl gyakran. 1907-ben II. Vilmos császár vásárolta meg a palotát, és nyári rezidenciaként használta. Ittlétekor valóságos diplomáciai helyszínnek számított az Achilleion, és ő maga is több felújítást végzett a helyen, illetve még több remekművel gazdagította azt. Egyik ilyen a Johannes Götz által készített Achilleusz bronzszobor, mely a kert őreként is szolgál.

8. Az I. világháború alatt katonai kórházként szolgált a francia és szerb sebesültek ellátására, a békekötés után pedig a görög állam tulajdonába került. 1921-24 között árvaotthonként funkcionált, ahol a Konstantinápolyból idekerült örmény gyerekek laktak. Sajnos az idők folyamán több műkincs is árverés tétje lett. A II. világháborúban a tengelyhatalmak használták katonai bázisként, a háború befejeztével a kastély a Hellén Idegenforgalmi Szervezet ernyője alá került. A ’60-as évektől több évtizeden át kaszinó működött az emeleten, és az épület több diplomáciai találkozónak is otthont adott.

9. Az Achilleion több filmben is megjelenik. Az egyik ilyen a Szigorúan bizalmas című James Bond rész, de feltűnik Tony Harrison The Gaze of the Gorgon (A Gorgon tekintete) című alkotásában is.

10. A palota jelenleg múzeumként funkcionál, évente majd félmillió látogató zarándokol ide, hogy gyönyörködjön a szépségében.

Megszakítás