Érdekes összefüggésre mutattak rá egy nemrég megjelent tanulmányban.

A Molecular Psychiatry nevű folyóiratban megjelent írás ugyanis egy kutatás eredményeire hivatkozva állítja, hogy a mediterrán étrend betartása sokat segíthet a depresszió megelőzésében.

Dr. Camille Lassale vezető szerző, a University College London epidemiológiai és közegészségügyi tanszékének munkatársa elmondta: „Meggyőző bizonyítékok mutatnak rá arra, hogy kapcsolat van az étrend minősége és a mentális egészség között. Ez a kapcsolat túlmutat az étrendnek a testméretre vagy az egészség más aspektusaira gyakorolt ​​hatásán, a szálak pedig egészen az ember hangulatáig vezetnek.” Lassale kifejtette, hogy a tanulmány alapjául szolgáló kutatások kimutatták, hogy az egészségesebb, növényekben gazdag, gyulladáscsökkentő étrend segíthet a depresszió megelőzésében.

A kutatás során 36 556 felnőttet vizsgáltak, s arra jutottak, hogy az egészségesebb, cukorban és feldolgozott élelmiszerekben szegényebb étrendet követők esetében a depresszió kockázata 33%-kal csökkent azokhoz képest, akik nem követtek ilyen étrendet.

A mediterrán diéta főleg növényekre és a tenger gyümölcseire épül, sok gyümölcsöt, zöldséget, hüvelyeseket, feldolgozatlan gabonát tartalmaz, húst, húsból készült terméket, illetve tejtermékeket kevésbé.

Az étrend egyik kulcsa az olívaolaj, amely a mediterrán étrend egyik sarokköve.

Dr. Lassale megjegyezte: „Újabban vannak olyan bizonyítékok is, amelyek azt mutatják, hogy a bél és az agy közötti kapcsolat kulcsszerepet játszik a mentális egészségben, és ezt a tengelyt a gyomor-bélrendszeri baktériumok modulálják, amelyeket étrendünk módosíthat.”

Tasnime Akbaraly társszerző ennek alapján rámutatott: “Ezen tapasztalatok fényében a mediterrán étrend a kezelés részeként is szóba jöhet.”

Megszakítás