Tökéletes földrajzi adottságok, gyönyörű strandok, karibi színvilág – valódi paradicsom a nyaraláshoz. Vigyázat, újabb bakancslistás helyet mutatunk!

A Szporádok összesen 11 tagja közül – melyből mindössze 4 lakott -, Skiathos volt az első, mely felkapottá vált. Teljes mértékben azonban akkor robbant be a köztudatba, amikor a mozikba került a részben itt forgatott Mamma mia!, mely nem csak a film készítőinek hozta meg a sikert.

A csupán 48 km2-es sziget kb. 5000 lakosának száma a nyári szezonra többszörösére nő. Tény, hogy sok látnivaló, nevezetesség nem akad, viszont több, mint 50 szebbnél szebb strand garantálja, hogy teljesen feltöltődjetek és kikapcsolódjatok. Sőt, mi több, itt találjátok nemcsak a sziget, de az ország egyik legszebb partszakaszát is.

A látogatók többsége Skiathos fővárosában, a délkeleti oldalon fekvő, hasonló nevű településen üt tábort. Ez azért is jó választás, mert kétségtelenül ez a legfejlettebb település a vidéken, bőven van szórakozási lehetőség (a fiatalok Kánaánja), a szűk kis utcákban és hangulatos tereken éttermek, tavernák és boltok sora vár benneteket, illetve csodaszép strandok vannak a közelben. Az utóbbiak közül a leghíresebb a Megali Ammos Beach, tökéletesen felszerelt partszakasz. A városka két dombra épült, sétáljatok fel rájuk, mert remek képeket készíthettek a gyönyörű öblökről, és az azokat körülölelő piros tetős, fehér házikókról. Az egyikben megtaláljátok a híres író, Alexandros Papadiamantis egykori szülőházát, amely ma már múzeumként funkcionál. Sétáljatok ki a fővároshoz tartozó kis félszigetre a Bourtzira, és nézzétek meg a velencei erőd maradványait!

Nem ez volt azonban Skiathos első központja, hanem a sziget északi csücskében megbúvó Kastro, amit hajóval vagy gyalogosan tudtok megközelíteni. A középkori romok mellett a kilátás is pazar.

Ha már erre jártok, ejtsétek útba a fehér sziklával határolt, érintetlen Lalaria Beachet, és csobbanjatok egyet a hihetetlenül kék vízben! A strand csak hajóval közelíthető meg, így nem kiépített fürdőhelyről van szó.

Skiathos egyetlen, máig működő kolostorát, az Evaggelistrias-t a 18. században alapították. Itt megtalálhatjátok egyébként azt a szövőszéket, amelyen az első görög zászlót készítették. Úgy tartják, itt került először felvonásra az új Görögország lobogója.

A mediterrán térség harmadik legszebb strandjának tartják a Koukounaries-t, ahová sok helyről indul fakultatív program. Különlegessége festői szépségében rejlik; aranyszínű homokja, kristálytiszta, a kék sok árnyalatában játszó vize és az öblöt szegélyező fenyőfás domboldal évente sok ezer embert csábít ide. Nem árt tudnotok, hogy a víz itt viszonylag gyorsan mélyül. Nem messze innen találjátok a Banana Beachet, ami viszont már teljes mértékben alkalmas a kisgyermekes családok részére is.

Innen kicsit északra húzódik a Mandraki Beach, amelyért valamelyest már meg kell dolgozni. Fenyőerdőn át vezet az autóút, és még ezután is némi séta szükséges, hogy eljussatok a strandra, de ha megérkeztek, látni fogjátok, hogy megérte. Kicsivel odébb választhatjátok az Elias Beach-et is, ahol egy fakunyhóban üzemelő taverna szolgálja ki az igényeket, a homokos strandon pedig napozóágyakon barnulhattok. Nektek való, ha szeretnétek kicsit elvonulni a tömegtől.

Amennyiben szeretitek a repülőket, biztos, hogy fantasztikus élmény lesz a skiathos-i repülőtér. Na nem a létesítményei miatt, hanem mert szó szerint testközelből lehettek szemtanúi a fel- és leszálló utasszállítóknak. A kifutópálya eleje ugyanis az autóút mellett található. Itt található egyébként a kavicsos-homokos Xanemos tengerpart, így fürdőzés közben is számolhatjátok a repcsiket.

Ha a sziget déli részén vertek tábort, biztos, hogy az Agia Paraskevi Beach lesz a törzshelyetek. Az aranyhomokos part mindennel felszerelt, amire csak egy nyaralónak szüksége lehet. Biztosított a teljes kényelem, számtalan vízisport lehetőség és persze a csodaszép környezet.

Igen népszerű kirándulóprogram a Skiathoson nyaralók körében, hogy elhajóznak a délre fekvő Tsougrias szigetre. Ha tehetitek, ezt se hagyjátok ki!

Ha már meguntátok a strandolást, és egy kis mozgásra vágytok, kiránduljatok egyet a vadregényes túraösvények valamelyikén! Tudtok miből válogatni, a szigeten ugyanis 200 kilométer hosszan építették ki az útvonalakat.

Ha pedig a közelmúltban történt Wizz Air leszállást néznétek meg, irány a Kalimera Eger blog!

Megszakítás