Folytatjuk irodalmi sorozatunkat, melyben ma egy gyönyörű Mavrilis Lorentzos verset mutatunk Nektek, Szabó Kálmán fordításában.
Ἡ Ἐλιά
Στὴν κουφάλα σου ἐφώλιασε μελίσσι,
γέρικη ἐλιά, ποὺ γέρνεις μὲ τὴ λίγη
πρασινάδα ποὺ ἀκόμα σὲ τυλίγει
σὰ νἄθελε νὰ σὲ νεκροστολίσει.
Καὶ τὸ κάθε πουλάκι στὸ μεθύσι
τῆς ἀγάπης πιπίζοντας ἀνοίγει
στὸ κλαρί σου ἐρωτάρικο κυνήγι,
στὸ κλαρί σου ποὺ δὲ θὰ ξανανθίσει.
Ὢ πόσο στὴ θανὴ θὰ σὲ γλυκάνουν,
μὲ τὴ μαγευτικὴ βοὴ ποὺ κάνουν,
ὁλοζώντανης νιότης ὀμορφάδες
ποὺ σὰ θύμησες μέσα σου πληθαίνουν·
ὢ νὰ μποροῦσαν ἔτσι νὰ πεθαίνουν
καὶ ἄλλες ψυχὲς τῆς ψυχῆς σου ἀδερφάδες.
|
Olajfa
Üregedben méhecske lelt tanyára,
vén olajfa, lassan a földig húzza
görnyedt tested zöld lomb gyér koszorúja,
öltöztetnek már halotti ruhádba.
S a madárka, ha űzi-hajtja vágya,
ágadon szerelemtől ittasulva
csivitel s kergetőzik egyre újra,
ágadon, mely már nem borul virágba.
Ó, szép lesz a halál ebben a táncban,
édes hangok bűvös zsibongásában
élettel teljes ifjuság varázsa
tölt el még egyszer, érzed, csupa szépség,
ó, bár így érhetné el útja végét
lelkünk, testvér-lelked megannyi társa!
|
