Most, hogy elérkezett a dodekaimero, új sorozatot indítunk útjára, mely a dodekaimero 12 napja alatt megannyi érdekességen keresztül ezen időszak különleges görög szokásait, néphagyományait, jellegzetességeit igyekszik bemutatni Nektek.

Az ókori időkre visszanyúló újévi hagyomány méltán szerepel a karácsonyi ünnepi sorozatban.

A momogeroi az ország északi részéről származik, és a pondoszi görögök egyik rituáléjaként tartják számon. Az új esztendő eljövetelét és a természet újjászületését hivatott ábrázolni egy sajátos, szatirikus módon.

A mulatozók tradicionális viseletet vagy állatbőrt öltenek magukra, és idősebbnek maszkírozzák magukat. Kardot, harangot és dobot visznek magukkal.

A momogeroi fő elemében 3 főszereplő és 12 táncos jelenik meg.  Az előbbiek közül egy férfi, akit idősebbnek tüntetnek fel; Kiti Gotsa, aki az óévet testesíti meg, egy menyasszony, aki a természetet és annak újjászületését, a termékenységet, a hosszú életet és jó egészséget szimbolizálja, valamint egy másik férfi, aki feketébe öltözve jelzi az új évet.

A rituálé során az óév és az újév elrabolják a menyasszonyt. A 12 táncos az esztendő 12 hónapját alakítja. Közben az egész társulat zenél, táncol és énekel.

Amikor különböző momogeroi csapatok találkoznak, elkezdenek viccesen gúnyolódni egymáson.

Videó: Youtube – vDimitris

Megszakítás