Az Odüsszeia Trója győztesének, Odüsszeusznak a kalandjait meséli el, az utat, hogyan jutott haza Trójából egészen Ithakáig.

Útja viszontagságokkal tarkított, 10 éves kaland volt, melynek elején Odüsszeusz egy egész flottányi hajóval indult el, ám végül megtörve, egyedül sikerült hazaérnie.

A következő hetekben Odüsszeuszt követjük majd kalandos útján hazafelé, tartsatok velünk!

Kirké szigetén

A most már vaktában utazó ithakaiak egyszer csak megérkeztek a vad, emberevő laisztrügonok földjére, akik kövekkel dobálták meg és süllyesztették el a flotta nagy részét: Odüsszeusznak mindössze egyetlen hajója maradt.

Ezzel nem sokkal később megérkeztek Kirké szigetére. Kirké varázslónő volt, és kezdetben szívélyesen fogadta Odüsszeuszt és megmaradt embereit, meg is vendégelte őket. Később azonban varázsbotjával egyenként megérintette a legénységet, így változtatva disznóvá és egyéb állattá az embereket.  Eurülokhosznak sikerült megmenekülnie, ő tájékoztatta Odüsszeuszt a történtekről, aki elhatározta, hogy személyesen néz utána a dolgoknak, hátha sikerül rávennie Kirkét, hogy adja vissza a legénység eredeti alakját.

Kirké Odüsszeuszt is el akarta varázsolni, Odüsszeuszt azonban akkor már védte Hermész varázsitala, amit nem sokkal korábban kapott az istentől. A találkozó során Odüsszeusz megfenyegette Kirkét, melynek hatására kapcsolatuk is rendeződött.

Kirké tanácsára Odüsszeusz lement az Alvilágba, hogy Teiresziasz jóstól tanácsot kérjen a hazatérése tárgyában Teiresziász megjósolta, hogy nem saját hajóján tér majd haza, és bosszút áll felesége kérőin is.

Folytatjuk!

Olvasd el sorozatunk többi részét is, eddig megjelent:

Odüsszeia – a kezdetek

Odüsszeia – 2. rész – A kikonok és a lótoszevők földjén

Odüsszeia – 3. rész – A küklopszok országában

Odüsszeia – 4. rész -Aiolosz szigetén

Megszakítás