Ahogy arról korábban már beszámoltunk nektek, a görög Elefsina is viselheti 2023-ban az Európa kulturális fővárosa címet.

Ennek apropóján a település számos programmal készül 2023-ban. Többek között egy Melina Merkouri tiszteletére létrejött kiállítással, mely a leghosszabb ideig poszton lévő görög kulturális miniszter életének munkáját hivatott bemutatni.

Merkouri ugyan már 29 évvel ezelőtt elhunyt, de a mai napig élénken él a görög emberek tudatában. Sokoldalú személyiség volt: színpadi és filmszínésznő, hazafi, aktivista, politikus, de mindenekelőtt – ami halála után is igaz – egy nagyszerű hellén. Melina annyira szerette Görögországot, hogy világszerte a görög lélek nagykövetévé vált.

A nevéhez köthető az Európa Kulturális Fővárosa kezdeményezés létrejötte is. Mára már több, mint 70 európai település viselhette ezt a címet, ezekhez pedig most negyedik görögként Elefsina is csatlakozott (Athén 1985-ben, Thessaloniki 1997-ben, Patra pedig 2006-ban kapta meg a lehetőséget).

A kiállításon Melina filmjeinek eredeti plakátjait, rangos eseményeken készült fotóit lehet megtekinteni, de a tárlat kitér az asszony görög diktatúra alatt elszenvedett nehézségeire is. Ezenkívül filmes jelmezei, ismert emberekkel folytatott személyes levelezései, sőt, az öltözőszobája is bemutatásra kerülnek.

Ezenfelül a látogató betekintés nyerhet, hogyan támogatta Merkouri a Görög Filmközpontot, a Városi és Regionális Színházak létrejöttét, az iskolákban folyó kulturális oktatás erősítését, valamint terveit egy olyan régészeti parkról, mely összekötné Athén ilyesfajta lelőhelyeit.

És végül, de nem utolsósorban a nagyérdemű elé tárják kampányát a Parthenon márványai visszaszerzésének érdekében. Az asszony 1989-ben kiírt egy új nemzetközi versenyt, melynek célja az Akropolisz Múzeum megtervezése volt – ez ma már a valóság – hogy méltóképp várhassák haza ezeket az ókori emlékeket.

A kiállítás február 5-én nyitotta meg kapuit és április 24-ig várja a látogatókat.

Megszakítás