Idén március 25-én a 202 éves évfordulójához érkezett a törökök elleni szabadságharc kitörése, ezért úgy gondoltuk, folytatjuk sorozatunkat, melyet korábban elindítottunk. A számos hős közül, akiknek oly sokat köszönhetünk, bemutatunk Nektek párat, akikről esetleg eddig személy szerint nem hallottatok. Jöjjenek hát ők, a múlt hősei, akik megharcoltak a szebb jövőért.

A görög szabadságharc sok hőse közül talán Georgios Dimitrios Dikaios vagy ahogy jobban ismerték: Papaflessas volt a legfurcsább személyiség. Nemcsak egy pap volt, hanem egy magával ragadó kisugárzással megáldott bátor harcos is, akinek hihetetlen vezetői képessége volt. Az elsők között volt, aki puskát ragadott és elkiáltotta magát: „Szabadság vagy halál!”

A Filiki Eteria egyik vezetője, Panagiotis Sekeris hevesként jellemezte. Papaflessas pedig minden alkalommal bizonyította is ezt. Mindeközben nagy szoknyabolond volt, nem vetette meg az alkoholt, folyamatosan dorbézolt, teljesen ellentétes életet élt, mint amit az egyenruhája megkövetelt volna. Nagyon ingerlékeny, agresszív természete volt, sok ellenséget szerzett magának még a bajtársai között is, akikkel együtt harcoltak a szabadságukért. Ezért a legtöbb lázadó görög ellenszenvvel viseltetett iránta, de közülük sem tagadta senki, hogy egy odaadó hazafiról van szó, aki meghalt a hazájáért.

A Peloponnészoszon található Messiniában, Moriasban született 1788-ban Dimitrios Dikaios fiaként, akinek 28 gyermeke volt. Úgy tartják, Papaflessas apjától örökölte a nők iránti olthatatlan és kielégíthetetlen vágyát, a gyengébbik nem pedig nem tudott ellenállni neki.

1816-ban Kalamatában, a Panagias tis Velanidias kolostorban vált szerzetessé, ahol felvette a Gregorios Flessas vagyis „Papaflessas” nevet (Flessas atya). Nem sokkal ezután összetűzésbe keveredett egy oszmán tisztviselővel a kolostor területével kapcsolatosan, így el kellett hagynia azt. Zakynthos-ra ment, ahol archimandrita lett (az egyházban egy fontos kolostor vezetője, akit élete végéig neveznek ki – a szerk.). Innen Konstantinápolyba utazott, ahol Anagnostaras, aki később az egyik legkiválóbb vezére lett a szabadságharcnak, beszervezte a Filiki Eteriába. Papaflessas meg akarta tudni, ki a Baráti Társaság vezetője, azzal fenyegetőzött, hogy megöli a szervezet egy tagját, ha nem árulják el neki.

Személyiségéhez méltó módon a társaság által részére bocsájtott házat a züllöttség barlangjává változtatta, melyet a szomszédok panaszai miatt gyakran látogatott meg a rendőrség. Ennek ellenére, a hazaszeretete és a szabadság iránti elköteleződése okán a konstantinápolyi görögök elnézték neki erkölcstelen viselkedését.

Mikor a szabadságharc kirobbantására készültek, Papaflessas egy hamis hírt tárt a Filiki Eteria elé, miszerint Morias kész háborút indítani az oszmánok ellen. Ám Spyridon Papadopoulos Korfinos megcáfolta ezt, mondván 7 hónapja, mikor ott járt, nem így festett a helyzet.

Papaflessas visszatért Görögországba, hogy a hadszíntéren lehessen. 1821 januárjában találkozott Morias vezetőivel Vostitsában és ugyanazt a stratégiát követve meggyőzte őket, hogy vegyenek részt a felkelésben. Azt hazudta, hogy Alexandros Ypsilantis kész szövetkezni az orosz haderőkkel Konstantinápoly ellen, a cár áldásával. Senki nem hitt a túlzó állításának, melyre Andreas Zaimis a következőkel mondta: „bizonytalan, kétségbeesett, lázadó, önző és majdnem barbár”.

Papaflessas cselszövésekkel és felháborító cselekedeteket végrehajtva körbeutazta Morias-t, és papságát arra használta, hogy meggyőzze az embereket a lázadás megkezdésére. Végtelen hazaszeretetének hála számottevő embertömeget gyűjtött össze, akikből elkötelezett hadsereget faraghatott. Embereivel nagyon sok ütközetben helytállt Morias-ban, 1821 végén megállították Omer Vrioni seregét Korinthos-ban és Argolis-ban. 1822-ben Theodoros Kolokotronis oldalán harcolt a hatalmas Dramali Mahmud pasa serege ellen, aki Larissából jött, hogy leverje a felkelést. Júliusban Kolokotronis-szal, Demetrios Ypsilantival és Nikitaras-szal, valamint seregeikkel a Dervenakia-szorosnál végzetes csapást mértek Dramali csapatára.

1822 decemberében a görögök végre visszavették Nafpliont és megtették ideiglenes fővárosukká. Ám időközben polgárháború robbant ki (1823-1825). Ennek a végén Papaflessas a győztesek oldalán állt, mikoris a vezetőket, mint például Kolokotronis, bebörtönözték.

1825 februárjában Ibrahim pasa és serege Egyiptomból Morias-ba érkezett azzal a céllal, hogy véget vessen a görög forradalomnak egyszer s mindenkorra. Papaflessas látta a közelgő veszélyt, és követelte a vezérek szabadon engedését, hogy együtt nézhessenek szembe a küszöbön álló fenyegetéssel. A követelése érthető megdöbbenést váltott ki, hiszen részese volt a letartóztatásuknak. A vezetőket nem engedték el, így Papaflessas a saját kezébe vette a dolgokat. Megígérte, hogy visszatértekor kiszabadítja őket, majd Maniaki felé vette az irányt 1000 emberrel, hogy szembeszálljon Ibrahim 6000 főt számláló seregével. Abban bízott, hogy érkezik a segítség, ám ez nem így lett. Amikor a görögök meglátták az oszmán sereget felsorakozva, megrémültek és sokan elmenekültek. Mindösszesen hatszázan maradtak, egyes források azonban csak ennek a felét említik. Ennek ellenére a makacs Papaflessas, aki egykoron szerzetes volt, rendíthetetlen maradt, holott nem volt sem hadvezér, sem képzett katona.

A csata 1825. május 20-án kezdődött, és a görög sereg pár óra alatt megtizedelődött. Papaflessas az emberei mellett esett el. Úgy tartják, Ibrahimot olyannyira lenyűgözte Papaflessas bátorsága, hogy megparancsolta az embereinek, hogy keressék meg a testét a harctéren. Azok megtalálták a fej nélküli tetemet, majd a szerzetes fejét is, melyet a pasa utasítására a testhez rögzítettek egy fához kötve. Ibrahim ezután megcsókolta Papaflessas-t az arcán, tisztelete jeléül.

 

Megszakítás