A görög asszony 112 évet élt.
Ioanna Proiou, aki több nemzedéknek adta át a hagyományos szövés művészetét Ikaria szigetén, április 5-én hunyta le örökre a szemét.
A kézi szövőgép egy fából készült eszköz, amelyet Görögországban Homérosz kora óta használnak szövetszövésre. Bármely szövőszék alapvető célja, hogy a hosszirányú láncfonalakat a helyükön és feszesen tartsa, hogy megkönnyítse a fonást és a vetülékszálak öltését.
Ikaria azon kevés helyek egyike Görögországban, ahol még mindig erősen él a kézi szövés hagyománya, és ahol a szövőmesterek organikus szövetekből zseniális termékeket állítanak elő.
Az Ikarián élő nők már az ókor óta jártasak a görög szövőszék használatában, és tudásukat mindig továbbörökítették a következő generációnak, kiemelve annak szépségét, speciális technikáját és funkcionalitását.
Ioanna korához képest az utolsó pillanatig aktív volt. Egész a közelmúltig egy szövőműhelyt működtetett Rahes faluban. Alkotásait a helyi Textilművészeti Múzeumban állították ki.
„Szeretném, hogy megérjék az én koromat és tudnák, hogy az embernek célokat kell kitűznie az életben ahhoz, hogy tartalmat adjon neki” – mondta az ERT köztévének adott interjújában.
1911-ben született Rahes-ben, Ikaria szigetén, a család 12. gyermekeként a 13-ból. Három gyermeke, öt unokája és egy dédunokája született.
Édesanyja a sziget egyik legjobb szövője volt, lányának 15 éves korában tanította meg a szakma csínyját-bínját, amivel Ioanna még a II. világháború alatt sem hagyott fel. Annyira imádta a szövést, hogy későn ment férjhez, 30 évesen határozta el, hogy elkötelezi magát és családot alapít.
Ami a többiektől megkülönböztette, az az élet iránti szenvedélye és szeretete volt. Hatalmas lelkierő jellemezte, amivel minden útjába kerülő nehézséget sikerült legyőznie.
Ikariában megnyitotta a Szövés Házát, nyaranta gyermekeket tanított a szövés művészetére. Imádta az életét és imádta Ikariát.
2020-ban a DW-nek beszélt a hosszú élet titkáról: „A szövés segített, mert elfeledtette velem a nehézségeket” – mondta.
„Soha ne add fel! Dolgozz jó szívvel. Ne irigyelj semmit a másiktól. A féltékenység egy betegség” – osztotta meg gondolatait. Ioannáról tavaly már mi is írtunk Nektek, cikkünket IDE KATTINTVA olvashatjátok.
Az Égei-tengeren fekvő Ikaria híres róla, hogy lakói az átlagnál hosszabb életűek. Erről ITT írtunk nektek bővebben.