Sorozatunkban úgy gondoltuk, kicsit közelebb hozzuk Nektek a görög isteneket és a velük kapcsolatos, kalandos mitológiai történeteket, hiszen ezek olyan sokrétűek, hogy nem biztos, hogy már mindegyikről hallottatok. De tegyünk egy próbát!

Most egy olyan istennőt mutatunk be nektek, akiről talán kevesebb szó esik, pedig olyan dolog őrzője, ami mindenkit érdekel, mióta világ a világ: ő tudja, hol a fiatalság forrása. Jöjjön hát Hébé!

Titulus: az ifjúság istennője

Szülei: Zeusz és Héra

Születési helye: nem meghatározott

Testvérei: számtalan

Házastársa: Héraklész

Szeretők: nem volt

Gyermekei: Alexiarész és Anikétosz

Kedvelt állata / növénye / jelképe: sas, kancsó, serleg

Ugyan édesapjaként mindenhol Zeuszt jelölik, egy változat szerint Héra a férje közreműködése nélkül esett teherbe. Ezt pedig úgy érte el, hogy Apollón társaságában salátát evett – ezt a növényt régebben az anyasággal hozták összefüggésbe.  Egy másik változat szerint Héra Ókeánosz és Tethys birodalmába utazva, Flóra kertjébe lépve evett salátát, melynek köszönhetően megfogant Hébével.

A lány születése utáni hetedik napon édesanyja egy ünnepséget tartott, ahová az istenek ajándékokkal érkeztek. Zeusz két, emberi hanggal bíró galambot hozott gyermekének, melyek közül az egyik oda szállt, ahol később a dodonai orákulum kapott helyett.

Úgy tartják, Hébé volt a legfiatalabb az istenek között, és az ő reszortja volt az Olimposz lakóit fiatalon tartani az idők végezetéig – ők éppen ezért nagyra becsülték.

Eredeti feladata az volt, hogy a fiatalság és örök élet nektárját és ambróziáját szolgálja fel az Olimposzon az isteneknek, ám Zeusz ezt a posztot Ganümédészre ruházta át (egyes források szerint Hébé házasságkötése végett), amit Héra zokon is vett. Ám Hébé ezután sem vedlette le az istenek pohárnoka címet. Több istenség segítségére volt, például elkészítette testvére, Árész fürdővízét vagy felsegítette édesanyját harci szekerére.

Ám a legfontosabb, ami megkülönböztette a többi halhatatlantól, hogy ő tudta a fiatalság forrásának titkát, és hogy az hol található.

Gyakran leszállt az emberek közé, ahol nyilaival egyes halandókat megfosztott a fiatalságuktól, hogy azt másoknak adja. Nyilait nem lehetett elkerülni, előbb vagy utóbb mindenkit utolértek. Ráncokat, betegségeket, fájdalmakat okoztak, ám bölcsesség és tapasztalat is járhatott velük.

Egy ilyen földi bóklászása során találkozott Héraklésszel, akibe első látásra beleszeretett. Miután a sok próbát legyőzött hős halhatatlanná vált és felengedték az Olimposzra, Hébé hozzáment feleségül.

Megszakítás