Az augusztus végi és a szeptemberi szőlőszüret a görög vidék egyik legrégebbi és legkedveltebb hagyománya. A család, a szomszédok és a barátok mind összegyűlnek, hogy leszüreteljék a zöld és lila gyöngyökből álló értékes fürtöket, amelyekből bort préselnek.
Ez egy olyan rituálé, amelyet ebben az időszakban ősidők óta ismételnek Görögországban.
Mint minden olyan tradícióhoz, amely ilyen sokáig fennmaradt, a borkészítéshez szükséges szőlőszürethez is szokások kapcsolódnak, amelyek nemzedékről nemzedékre szállnak. A múltban a szőlőszüretet fontos ünnepnek tekintették, amely vallási jelleget is öltött, tehát semmiképpen sem csak egy egyszerű mezőgazdasági feladat volt.
Mivel az őszi időjárás kiszámíthatatlan Görögországban, és a szőlőültetvényeken végzett összes munkát viszonylag gyorsan el kell végezni a szeptemberi hirtelen esőzések előtt – amelyek tönkre tehetik az adott évi szőlőt -, a görögök megszokták, hogy a szüret során segítenek egymásnak. Barátok, szomszédok és családtagok gyűlnek össze, és kora reggeltől napnyugtáig a szőlőben dolgoznak, miközben népszerű dalokat énekelnek vagy játékosan ugratják egymást.
Mindenki meghatározott feladatot kap: általában a fiatalok és a nők feladata a szőlő szüretelése és gondos elhelyezése a nagy kosarakba, míg a legerősebb férfiak a megrakott kosarakat hordják és rakják fel a teherautókra. A szőlőt ezután egy másik, központi területre szállítják, ahol a borkészítési folyamat egy másik fontos szakaszán, a préselésen esik át, amelynek során egy másik csoport dolgozik együtt a kész termék létrehozásában.
Régebben a hagyományos préselést taposással végezték, majd a levet három hónapig fahordókban erjesztették. Ma már a modern létesítményekben a hagyományos taposást költséghatékonyabb (de bizonyára kevésbé élvezetes) módszerek váltották fel.
Az ókori Görögország óta az éves szőlőszüretet szentnek tekintik, ami a szüret idejét az egyik legörömtelibb és legjelentősebb éves ünneppé teszi. Akkoriban a nőknek öltözött fiatal férfiak, kezükben szőlőfürtökkel, az athéni Dionüszosz templomától a faliros-i Athéné templomáig versenyeztek.
A szőlőszüret számos egyedi szokása jellemző Görögország minden egyes régiójára, ahol szőlőültetvények találhatók. A legelterjedtebb a szőlőnek a présben való közös taposása, amelyet a szőlő tulajdonosai, köztük szomszédok, rokonok és barátok végeznek, és amelyet “patitiri” néven emlegetnek.
Lefkadán a szőlőtulajdonosok feleségei először kosarakat töltöttek meg válogatott szőlőszemekkel, amelyeket levelekkel takartak le. Ezután megnyaltak egy követ és elrejtették a kosarakban. A szőlő ezután télig ott maradt a természet naturális hűtőszekrényében, egy olyan helyen, amelyet csak ők ismertek.
A makedón területeken a szőlőszüret kezdetén hagyomány, hogy a szőlősgazda felesége gyapjúkötényt ad a nőknek, akik az éves szüreten dolgozni fognak.
Görögország más részein a borászok hagyományosan érintetlenül hagynak egy kis területet a szőlőtőkékből, felajánlásként és hálából Istennek.
Régebben Ikaria szigetén július 20-án, Illés próféta ünnepén a borászok az első termésből származó szőlőfürtöket Illés próféta templomába vitték a pap áldásáért, hogy az év hátralévő termése jó legyen.
Santorini szigetén, ahol a világ legrégebbi ismert szőlőültetvényei találhatók, amelyek 3500 éves múltra tekintenek vissza, az éves szőlőszüretet “Vendema”-nak nevezik. Az előkészületek erre a nagyszerű éves eseményre augusztus első napjaiban kezdődnek. A szőlőt a kanavai borászatba szállítják, és színétől függően – fehér vagy piros – külön présbe dobják.
A korábbi időkben, aki belépett a présbe, annak el kellett viselnie a must füstjét, amely valóban rendkívül kellemetlen volt. A préselés éjszaka kezdődött, és azoknak, akik a szőlőt taposták, jól meg kellett mosniuk a lábukat, és könnyű ruhát kellett viselniük. A tisztaság érdekében kendőt is kellett viselniük a fejükön. A taposókról az is ismert, hogy bazsalikomleveleket dugtak a fülük mögé, hogy taposás közben érezzék az illatukat, és elnyomják a must kellemetlen szagát. A bort ezután fahordókban tárolták érlelésre.
Azon a napon, amikor a taposás véget ért, nagy ünnepséget tartottak, hogy hálát adjanak Istennek a bőséges termésért.
Minden szeptember – az idő múlása és a szüretelés modernizálódásának számos módja ellenére – jó alkalom arra, hogy megbecsüljük a görögországi szőlőszüret évszázados jelentőségét, és gondoskodjunk arról, hogy az ősi módszerek soha ne merüljenek feledésbe.
