Görögországban évszázadokon keresztül uralkodtak egyedi, csak erre az országra jellemző karácsonyi, és az úgynevezett dodekaimerohoz, azaz a 12 napos görög ünnepkörhöz kötődő hagyományok.

Ezek nagy része még ma is él, legfőképpen vidéken, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományok átörökítésére és tiszteletben tartására.

Ezek mellett azonban számos olyan tradíciót is találhatunk, amelyek külföldről érkeztek, s vetették meg lábukat az országban: mára már ezek is a dodekaimero részei.

7 részes sorozatunkban a tradicionális görög hagyományoknak járunk utána.

Az eredeti görög hagyomány szerint a karácsonyi ajándékokat nem a Jézuska hozza, és nem is december 24-én este vagy 25-én reggel kerül erre sor, hanem újév napján, mégpedig Agios Vasilios közreműködésével. Január első napja ugyanis Agios Vasilios ünnepe, a szenté, aki egész életét a szegények megsegítésének szentelte.

Sok családban azonban eltérnek az eredeti görög hagyománytól, és a nyugati szokásoknak megfelelően, december 24. vagy 25. napján ajándékoznak.

Megszakítás