A hidegvizes terápia igen népszerű volt az ókori görögök körében, és ez az egyik oka annak, hogy a wellness és a kikapcsolódás érdekében fürdőházakat hoztak létre.
Olyan görög orvosok, mint Hippokratész, a modern orvostudomány atyja, is dicsérték a hidegfürdőzés erényeit. Úgy vélték, hogy a hideg vízben való elmerülés élénkíti a testet és serkenti a vérkeringést, ami összhangban van az orvoslás holisztikus megközelítésével. Hippokratész azt is felfedezte, hogy a nyílt sebre tett jég megállítja a vérzést.
Hippokratész „A levegőkről, vizekről és helyekről” című művében azt a kijelentést teszi, hogy „a víz mindent meg tud gyógyítani”, tovább hangsúlyozva annak terápiás értékét. A nagy ókori görög filozófus, Platón is dicsérte a test nagyon hideg vízbe való merítésének jótékony hatását.
Később, a Kr. u. 2. században Galénosz pergamoni görög orvos is alkalmazta a hidegvizes terápiát. Egy harmadfokú lázban szenvedő beteget jeges vízbe merített.
A téli fürdőzés általában az izmokra is terápiás hatással van. A régiek a fiatalítás érdekében hideg vízben merültek meg. Hippokratész azt írta, hogy szívesen merült a „varázslatos vizekbe”, ahogyan a hideg tengert nevezte, minden alkalommal, amikor bizonyos fájdalmakat akart enyhíteni.
Az ókori görögök hittek a hidroterápia gyógyító erejében, és a jobb egészség érdekében beépítették a hideg víz használatát a mindennapi életükbe.
A téli úszás is népszerű volt, mivel a hideg vízben való elmerülés terápiás erejét az egész testet megmozgató finom testmozgással ötvözte.
A hidegvizes terápiás gyakorlatok gyakran magukban foglalták a test hideg merülőmedencébe vagy jégfürdőkádakba való merülését. Úgy vélték, hogy ez a folyamat mind fizikai, mind mentális egészségügyi előnyökkel jár.
Míg az athéniak alkalomtól függően hideg és meleg fürdőt vettek, addig a megedzett spártaiak csak az Evrotas-folyó hideg vizében fürödtek, hogy megfeszítsék izmaikat. Hasonlóképpen a makedónok is csak hideg fürdőt vettek, mert úgy vélték, hogy a meleg víz lustává teszi az embert.
Az ókori görögök elképzelése a fürdésről a különösen hideg vízbe való merülés volt. Az 5. századtól kezdve vezették be a nyilvános fürdőket. Egyik céljuk a hidroterápia volt, és a nyilvános fürdőknek hideg és meleg vizet is kellett biztosítaniuk.
A hidroterápia olyan funkciókat igényelt, amelyek a görög közfürdőkben alapvető fontosságúak voltak. A hidegvizes terápia mellett a görögök termálforrásokat is használtak, felismerve, hogy a meleg víz a hideghez képest határozottan nyugtató hatású. Mind a hideg-, mind a meleg vizes terápiákat eredetileg olyan állapotok kezelésére alkalmazták, mint a bőrbetegségek, izomfájdalmak és ízületi panaszok.
Ezt termalizmus néven ismerték. A hideg és a forró között változó hőmérsékletű vizet használtak. A termalizmus egyike volt az ókori görögök számos innovációjának a hidroterápia területén. Az izomfáradtság csökkentése mellett más egészségügyi állapotok enyhítésére is alkalmazták. A nyilvános fürdőket thermae-nak nevezték.
A nyilvános fürdők a személyes higiénia és a társadalmi érintkezés helyszíneiként is szolgáltak. Gyakran különböző hőmérsékletű vízzel teli medencékkel rendelkeztek, így a vendégek a forró források élvezete után hideg vízbe merülhettek.
Az ókori Görögországban a hideg vízben való elmerülés előnyei túlmutattak a fizikai síkon. Spirituális jelentőséggel bírt, a test és az elme megtisztításának eszközeként tekintettek rá, amely tisztaságot hozott a léleknek. A hideg vízben való megmártózást gyakran tekintették tisztító rituálénak, olyan gyakorlatnak, amely segített az embereknek közelebb kerülni az istenekhez és az isteni erőkhöz.
A római fürdők a görög thermae folytatásai voltak. A hidegvizes terápiához jeges vízzel teli medencékkel, úgynevezett frigidáriákkal rendelkeztek. A római fürdők hamarosan a pihenés és a szocializáció központjaivá váltak, és nagyobb méretűek, valamint impozánsabbak lettek.
