Március 25. napja a görögök egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, ekkor emlékezünk meg ugyanis arról a szabadságharcról, mely 1821-től 1831-ig tartott, s melynek eredményeképpen a görögöknek sikerült elszakadni és függetlenné válni az Oszmán Birodalomtól. 

Mi most, a nemzeti ünnep alkalmából 10 dolgot gyűjtöttünk össze Nektek, amit tudnotok kell a görög történelem eme szeletéről.

  1. Korábban több sikertelen felkelés is volt abból a célból, hogy a görögök elszakadjanak az Oszmán Birodalomtól, de valamennyi kudarcba fulladt.
  2. A felkelés kezdetét arra az időpontra datálják, amikor 1821. március 6-án egy kisebb görög egység Alexandros Ipsilantis vezetésével átlépte az oszmán határt, viszont több helyszínen is folytak harci események.
  3. 1821. március 25. azért nevezetes, mert ekkor kiáltották ki Pátrában a forradalmat.
  4. A görög hadsereg körülbelül 100 ezer főt, míg az oszmánok a szövetségeseikkel, az albánokkal és az egyiptomiakkal együtt fél millió főt tudtak mozgósítani, a görögök viszont a tengeren voltak fölényben.
  5. A tengeri csatákat az elszakadni kívánó égei-tengeri szigetekről származó flották is segítették. A hadihajók vezetőit is ők adták: Miaoulus és Kanalis, de Laskaris Bouboulina is innen került ki. Mire a törökök a tengeren is fölénybe kerültek, már nagyon sok szép görög siker született.
  6. A török szultán ekkor segítséget kért a görög földön született egyiptomi királytól, aki Krétáért és Peloponészoszért cserébe hajlandó is volt a törököket támogatni. Algéria és Tunisz is a görögök ellen fordult, egészen Nafplioig jutottak el, ahol aztán visszaverték őket.
  7. A görögök sem maradtak egyedül, egyre több helyről érkezett pénz és hadi segítség is egy olyan világban, mely mielőbb fel szeretett volna lélegezni az oszmán elnyomás alól.
  8. A Navarinói-csata volt a fordulópont, itt mért ugyanis csapást 1827-ben a francia-brit-orosz flotta a török-algír-egyiptomi flottára, majd a szárazföldi haderő ellen is győzedelmeskedtek, s létrejöhetett az új görög kormány Ioannis Kapodistrias vezetésével.
  9. Ezekben a csatákban hunyt el Lord Byron is (a feljegyzések szerint mocsárlázban).
  10. Ioannis Kapodistrias-t 1831-ben Nafplioban meggyilkolták. A trónt a belga királynak, I. Lipótnak ajánlották fel, aki azonban nem fogadta el azt. A konstantinápolyi szerződésben végül megállapodás született Isztambullal az új határokról.
Megszakítás