Az Egri Görög Önkormányzat 1998-ban alakult meg először, dr. Pancsosz Jorgosz kezdeményezésének köszönhetően. Dr. Pancsosz Jorgosz és az alapítók célja az volt, hogy az Egerben és az Eger környékén élő görögöket bekapcsolják abba a vérkeringésbe, mely a kisebbségi önkormányzatok megalakulásának korában bontakozott ki.

2000-ben bekövetkezett tragikus haláláig dr. Pancsosz Jorgosz volt az Egri Görög Önkormányzat elnöke, halálát követően az elnöki tisztséget dr. Miliosz Kozmasz vette át.

Az Egri Görög Önkormányzat azóta már a 6. ciklusát kezdte meg 2019 októberében, és rendezvényein, kezdeményezésein keresztül továbbra is arra törekszik, hogy a görög nyelvet, kultúrát, a görög hagyományokat teljeskörűen ápolja, bemutassa, képviselje, megőrizze. E célt szolgálják rendezvényei, melyekre mindig mindenkit, korra, nemre, nemzetiséghez való hovatartozásra tekintet nélkül nagy szeretettel vár az Egri Görög Önkormányzat.

Értékteremtő tevékenységének fontos mérföldköve a Kalimera Eger! blog, melyet 2017 decemberében indított útjára az Egri Görög Önkormányzat, mely azóta is több száz tartalmas cikken keresztül igyekszik közelebb hozni Görögországot és a hazai görögöket az érdeklődőkhöz.

Az Egri Görög Önkormányzat felépítése

dr. Miliosz Kozmasz

dr. Miliosz Kozmasz

elnök

Orbán Lászlóné

Orbán Lászlóné

elnökhelyettes

dr. Miliosz Nikolett

dr. Miliosz Nikolett

képviselő