2. A magyar-görög kapcsolatok kezdete

2.1. A honfoglalás és az Árpád-házi korszak

A magyar-görög kapcsolatok kezdete régmúlt időkre tekint vissza. Többféle álláspont is létezik annak kapcsán, hogy mikortól datálhatjuk a görögök állandó jelenlétét a Kárpát-medencében. Az első történelmi adat szerint Hierotheosz görög szerzetes volt a magyarok első keresztény püspöke, bár a magyar-bizánci görög nyelvi kapcsolat kezdete még ennél is korábbra, a honfoglalás előtti időkre tehető. Hierotherosz főként a délkeleti területeken tevékenykedett, és bár az első nagy egyházszakadás előtt lett a magyarok püspöke, a kolostorokat az első nagy egyházszakadás után (1054) is görög barbárokkal telepítették be.

Annak ellenére, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy Szent István áttért a keresztény hitre, s ezáltal a magyar állam mindinkább Róma felé orientálódott, az ortodoxia egyre szélesebb körben terjedt el az országban. Rómában nem is nézték ezt jó szemmel, mint ahogyan az kiderül III. Ince pápa leveléből, amit 1204-ben I. Imre magyar királyhoz intézett. Ebben a levélben kifogásolja, hogy az országban csak egy latin kolostor van, görög kolostor viszont annál több.  Később, az Árpád-házi királyok uralkodása idején nemcsak délkeleten, hanem az egész országban létesültek görög kolostorok-monostorok. Ilyenek voltak pl.: a Szent Demeter kolostor Szávaszentdemeteren, vagy a Szent Panteleimon kolostor a mai Dunaújvárosban.

Természetesen az ezen időkben oly népszerű nemzetközi „földegyesítő” házasságok között számos olyan frigyet is találunk, amely magyar és görög előkelők között köttetett. Szent László király leányát, Piroskát II. Ionnész Komnénosz császárhoz adta feleségül, aki Konstantinápolyban az Irini (Eiréné) nevet kapta. Az Ortodox Egyházban ma is szentként tisztelik. V. István leányát, Annát pedig II. Andronikosz Paleologosz császár vette feleségül. István anyja, Margit Mária (aki IV. Béla felesége) pedig I. Theodorosz Laszkarisz bizánci császár lánya volt.

2.2. Magyar-görög kapcsolatok alakulása a XIV-XVI. században

Az Árpád-ház kihalása után az ortodoxok, s így a görögök helyzete is egyre nehezebbé vált Magyarországon. Egyre több olyan intézkedés született a „szakadároknak” nevezett „ellenségek” ellen, amelyek mindinkább igyekeztek helyzetüket ellehetetleníteni a magyar államban. Nagy Lajos király például 1366-ban területi korlátozást alkalmazott velük szemben, és kiűzette Krassó és Keve megyékből az ott lakó görögöket. Tovább rontotta helyzetüket az, hogy a házasságkötést is megtiltotta a római katolikusok és az ortodoxok között. Nemességet sem szerezhettek, csak akkor, ha áttértek a katolikus hitre.

Zsigmond uralkodása alatt a XV. században a magyar külpolitika célja egyre inkább a törökök Európából történő kiűzése volt. Hunyadi Jánost a görögök is tisztelték, és az akkori görög történetírók Hunyadit „Jangosz Khoniatész” néven emlegetve a bibliai Sámsonhoz, Nagy Sándorhoz vagy Nagy Konstantinhoz hasonlították.

Miután Konstantinápoly 1453-ban elesett, nagyon sokan menekülni kényszerültek a Balkán-félszigetről. Mátyás király azonban – szemben a Nagy Lajos folytatta politikával – befogadta a menekülő ortodoxokat az országba.

Bizánc nagy hatással volt a magyar állami, egyházi, illetve kulturális életre egyaránt. Amellett, hogy vitathatatlan érdemei vannak a magyarok keresztény hitre térítésében, számos olyan intézmény megjelenése köthető a nevükhöz, amely jelentősen megkönnyítette az állami életben való részvételt: ilyen az írásbeliség bevezetése vagy a kancellária felállítása. Magyar nyelvre gyakorolt hatása az átvett görög jövevényszavakban, bizánci mondákban, legendákban is tükröződik.

3. Az első diaszpóra

3.1. Az első diaszpóra megjelenése Magyarországon

A XVI. századtól bevándorló görög ortodoxok leginkább kereskedelemmel foglalkoztak. Helyzetük igen kedvező volt, hiszen kiváltságos vámtarifát élveztek, versenytársaik alig voltak. Főként Erdélyben és a Tisza mentén telepedtek le. Kereskedelmi kompániákat hoztak létre, illetve egyházközösséget alkottak, amelyek a területileg illetékes hazai ortodox püspökök joghatósága alá tartoztak.

Buda visszafoglalása után I. Lipót hívására nagyon sok görög érkezett az országba – főként az észak-görögországi Ipiroszból és Makedoniából, hogy az elnéptelenedett területeket benépesítsék. Főként közvetítő kereskedelemmel foglalkoztak: az Ausztriában vásárolt termékeket Magyarországon adták el, a Török Birodalomból származó árukat pedig magyar és osztrák területeken értékesítették, így többnyire ingáztak ezen területek között, a karavánok útvonalán pedig állandó pihenőhelyek várták őket. Kereskedelmi tapasztalataik rendkívül hasznosak voltak a magyarok számára.

Érdekesség, hogy a görögök mindenfajta hatósági ellenőrzés alól megpróbáltak kibújni, amit úgy próbáltak megakadályozni, hogy ellenőrzésükre 1665-ben létrehozták országos felügyelőségüket, ennek élére Ráskai Soós Gábor került.

A török kiűzése után, a görög kereskedőknek nem voltak riválisaik. Magyarországon a Hegyalján, az Erdéllyel határos területeken, a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon telepedtek meg, ugyanakkor kevesen voltak a Dunántúlon, mert itt a kereske­delmet a középkorban letelepedett német kereskedők irányították, s inkább kerülték az összetűzést velük. Mindennek ellenére voltak központjaik a Dunántúlon is.

A görög gazdasági társulások leginkább elterjedt formája ebben az időben a compania volt. Magyarországon 1750 táján tíz compania működött: a diószegi, a tokaji, az egri, az eszéki, a gyöngyösi, a miskolci, a kecskeméti, a pesti, a péterváradi és a világosvári. Ezek a companiák mindösszesen négyszáznyolcvan kereskedőcsaládot tömörítettek. A kereskedőtársaság tagjai egymásért felelősséget vállaltak, s maguk közül nevezték ki a bírót, akik általában gazdag kereskedők voltak, akik a földesúr vagy, a városi tanács előtt hűségesküt tettek.

A 1750 után a companiákat a consocietas váltotta fel. A consocietas a görögök leleményességét tükrözte, ugyanis a consocietas-t alapító társak többnyire testvérek voltak, akik közül az egyik töröknek, a másik magyarnak vallotta magát. Erre azért volt szükség, mert a török állampolgárságú kereskedő vámkedvezményt kapott, a magyar kereskedő pedig korlátozás nélkül árulhatott török és magyar árut.

Újabb érdekesség, hogy a Tokaji bor népszerűségét is a görög kereskedőknek köszönhetjük, ugyanis ők voltak azok, akik a közvetítő kereskedelem révén távoli országokba is eljuttatták, s ott megkedveltették a magyar termékeket.

Az 1737-es török-osztrák háború miatt a görögök bezárták boltjaikat. Ekkorra azonban már olyan köztiszteletet vívtak ki maguknak, hogy felismerték, távozásuk nagy veszteség lenne az országnak. A földesurak és a városok is védelmükbe vették a görög kereskedőket. Például Gróf Grassalkovich Antal, aki Arad megye főispánja volt, megengedte a megyében élő görögöknek, hogy bárhol és bármikor árusítsanak.

Ugyan a helyi kézművesek és kereskedők a görögök eltérő életmódja miatt nagyon sokat panaszkodtak, mégis fontos volt, hogy a görögöket maradásra bírják, ugyanis az általuk fizetett adókra és az általuk nyújtott kölcsönökre a városoknak igen nagy szükségük volt. Természetesen a görögök nem ingyen adták kölcsöneiket, a kölcsönök fejében részben vagy egészben felmentették őket a városi közterhek viselése alól.

1769-ben a törökök lerombolták a kézműiparáról híres észak-ipiroszi kereskedővárost, Moszhopoliszt. Lakói többnyire a Monarchia területén telepedtek le. Ezek az emberek viszont már nemcsak közvetítő kereskedelemmel foglalkoztak, hanem boltokat béreltek, mészárszéket nyitottak, pénzt kölcsönöztek, állatokat tartottak.

1769. október 5-én Mária Terézia elrendelte, hogy a görögökről országos összeírást készítsenek, ezután a török alattvalók közül csak azok kereskedhettek, akiknek vámcédulájuk és érvényes útlevelük volt. A szabad kereskedést csak az állampolgárság biztosította, de további feltétel volt a keresztény hit felvétele és a végleges megtelepedés is. Ezen összeírások során Pesten 506 görög személyt számoltak össze, Bács megyében családtagok nélkül 131-et, Gyöngyösön 39-et, Zala megyében pedig 14-et. Miskolcon családtagokkal együtt kb. 300 görögöt írtak össze.

1774-ben lezárult a görög kereskedők betelepülése Magyarországra. Az állampolgárság megszerzéséhez jelentős pénzösszeget kértek, és aki erre nem volt hajlandó, annak az áruit elkobozták, boltjait bezárták. A többség letette az állampolgársági hűségesküt és végleg letelepedett Magyarországon. Másik részük viszont végleg elhagyta az országot.

II. József 1781-ben kiadott Türelmi Rendeletében megteremtette a törvényi feltételeket ahhoz, hogy a birodalom területén élő ortodox hitűek templomokat emelhessenek, II. Lipót császár 1790. évi dekrétumában pedig biztosította a görögök számára a törvényes ingatlanszerzés és hivatalviselés jogát, vagyis a birodalom többi polgáraival egyenlő rangra emelte őket.

A XVIII. században az egyre sűrűbben bevándorló görögök 35 egyházközösséget alapítottak magyar földön, melyek főként kereskedelmi útvonalak mentén létesültek. Amíg fel nem épültek saját templomaik, a görögök más ortodox templomokba jártak, főként a szerbek templomait látogatták gyakran. (Ebben az időszakban épült az Egerben található – mai nevén- Rác-templom is, 1784-ben.)

1809-től a görögök asszimilálódása érezhetően felgyorsult. Voltak közöttük földbirtokosok, kereskedők, ügyvédek, bankárok, sőt polgármester is: Boráros János, akiről teret is elneveztek Budapesten. Közülük a vagyonosabbak inkább a mezőgazdaságba fektették a pénzüket, mert az ipar még bizonytalan beruházásnak tűnt. 

3.2. Oktatási rendszer, az anyanyelv megőrzése

Az első diaszpóra is nagy gondot fordított az oktatásra, a görög anyanyelv, a hagyományok megőrzésére. A XVIII. század végén 17 iskolát tartottak fenn, amelyeket közadakozásból építettek, később pedig már 25-re emelkedett ezen intézmények száma. Iskoláik feladatait így határozták meg: „A görög iskolák feladata a király és a haza számára hasznos polgárokat nevelni, s őket ó- és újgörög nyelven olyan tárgyak oktatásában részesíteni, amelynek ismerete mind a hit és erkölcs dolgában, mind pedig a kereskedelmi és polgári életben nélkülözhetetlenek”.

1812-ben Pesten görög tanítóképző intézetet is nyitottak, hiszen akkor már száznál is több jelentős görög közösség élt magyar területen. Ezen görög iskolákban nagyhírű tanárok tanítottak. Köztük volt pl. Mihail Papageorgiu, aki íróként, költőként és tanárként is jelentős hírnevet szerzett magának, de Pesten tanított a zakinthoszi születésű Georgiosz Vendotisz bécsi nyomdatulajdonos is, aki több európai nyelv tudójaként művek sokaságát fordította görög nyelvre. Polizoisz Kondosz, janinai költő pedig először a pesti Görög Iskolában, később pedig a tokaji iskolában tanított.

Kecskeméten már 1746-tól működött a Görög Iskola. Mindezek mellett Békésen, Egerben, Gyöngyösön, Győrben, Gyulán, Miskolcon, Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen, Komáromban, Nagyváradon, Pesten, Tokajban, Oraviczán, Újvidéken, Ungváron és Vácott is voltak görög iskolák.

3.3. A vallás szerepe az első diaszpóra életében

A vallás a magyarországi görögség körében mindig komoly összetartó erőt jelentett, ez meghatározta viselkedésüket és öntudatukat. Olyannyira nagy gondot fordítottak erre, hogy még a XIX. század közepén is az Athosz-hegyi kolostorból hozták papjaikat.

Vácott, Nagyváradon, Balassagyarmaton, Kecskeméten, Zimonyban, Karcagon, Léván, Miskolcon, Békésben, Ungváron, Pesten, Tokajban, Szentesen, Gyöngyösön, Diószegen, Egerben, Nagyszebenben, Nagykanizsán, Sopronban és Nagyszombaton görög alapítású templom vagy kápolna volt.

A görög egyházközösségek liturgikus nyelve a görög volt. Az asszimiláció megindulásával elkezdték magyar nyelvre fordítani az ortodox egyházi könyveket. Az unitus (görögkatolikus) püspökök pedig bevezették a magyar nyelvű ortodox szertartásokat.

1868-ban törvénybe iktatták a karlócai szerb és a nagyszebeni ortodox metropolia felállítását. Miután nem sikerült autonómiát kérni számukra, fokozatosan áttértek az anyakönyvek magyar nyelvű vezetésére, valamint az egyházközségi tanácsülések tanácskozási nyelve is a magyar lett. Egyedül a szertartás nyelve maradt meg görögnek az első világháborúig, ami annak köszönhető, hogy a konstantinápolyi patriarcha küldött görögül tudó papokat.

1931-ben – az 1868-as memorandumnak megfelelően- „görög alapítású görögkeleti magyar” egyházközségeknek kiáltották ki magukat, főgondnoki tanáccsal, a szentesi egyházközösség kivételével. A budai-szerb püspök 1932-ben memorandumot nyújtott át a kultuszminiszternek, amelyben vállalta volna, hogy külön esperességet létesít a számukra, ha semmisnek tekintik a magyar jelleg kimondását, és az új naptár használatát. Ezt a kormányzat sem tartotta megfelelőnek. Ettől kezdve a görög eredetű egyházközségek a politikai események sodrába kerültek, jelenleg a moszkvai patriarchátushoz tartoznak.

3.4. A diaszpóra kulturális élete

A kultúra megőrzése ugyanolyan fontos feladatot jelentett a görögség számára, mint a vallási hagyományok tiszteletben tartása. A magyar hatóságok különféle rendeletekkel elősegítették a görögök beilleszkedését, aminek köszönhetően sok görög nemesi rangot, magas közhivatali címet szerzett. 1800 körül a pesti és budai nyomdákban közel száz görög nyelvű kiadvány látott napvilágot. Ezen könyvek többsége vallási és oktatási jellegű volt.

Az oktatás és a hit megbonthatatlan egységét tükrözik a sorra épülő templomok és iskolák. A templomokat főleg barokk és klasszicista stílusban neves építészek, köztük: Povolni János, Jung József, Mayerhoffer András tervezték, de egy rendelet értelmében csak zárt udvarral épülhettek. Így alakulhattak ki a híres görög udvarok.

A templomok belsejét görög és szerb mesterek készítették. A leghíresebb ilyen művészek Theodorosz Szimo, Georgiosz Zograf és Hrisztoforosz Zefar voltak.

A magyarországi ortodox faszobrászat legjelentősebb mesterének a naxoszi születésű Nikolaosz Ioannu Talidoroszt (Magyarországon ismert nevén: Jankovics Miklós) tekintjük. Az ő egri műhelyéből került ki az egri, a pesti, a miskolci, a hajdúdorogi és balassagyarmati ikonosztazion.

Budapesten, az 5. kerületben található meg a Galamb utca (volt Régi Színház utca). Nevét onnan kapta, hogy Jankovics Miklós a pesti Nagyboldogasszony-templomban található királyi ajtó fölé két galambot faragott, amelyek csőrükben a császári koronát tartották. A műnek üzenete is volt: a pesti görögök és a makedonovlachok közti összefogást jelképezte. Az elkészült alkotás azonban nagyon sok görög szemét bántotta, hiszen a görögök és a makedonovlahok közti kapcsolat már akkor sem volt felhőtlen. Az egyházi konzisztórium mindössze három évvel a felszentelés után, 1803-ban Boráros Jánoshoz, a görögök magisztrátusi biztosához fordult a galambok eltávolítása ügyében. Ezzel kezdődött meg az évekig elhúzódó ún. „galambper” a görögök és a makedonovlahok között.

3.5. Híres görög családok

Amikor híres görög családok kerülnek szóba, sokan nem is gondolnák, hogy mennyi ismert ember rendelkezett, rendelkezik görög gyökerekkel. Ez főként abból adódik, hogy sokan nevüket magyarosítva használták, ami eleve nem ad okot arra, hogy bárki is megkérdőjelezze magyar származásukat.

Amint a görögök ingatlanszerzési jogot kaptak, jelentősen módosult a város képe is, mivel üzleteiket, bérházaikat a városok központjába építették, és sok helyen ezen építmények mind a mai napig megtalálhatók. Ilyen például Tokaj, ahol megtalálhatjuk a Szerviczky család palotáját vagy a pesti belváros sok épülete, szentesi vagy kecskeméti paloták megmaradt épületei, de számos ház áll Eger belvárosában is, melyek görög származású emberek lakhelyei voltak. (Például: Báró-ház, Nesztor-ház, Tolli-ház stb.)

  A gazdag magyarországi görögök közül sokan anyagi javakkal járultak hozzá különböző magyarországi és görögországi intézmények felállításához, mint például a Vakok Intézete vagy a régi Nemzeti Színház.

Számos család ismert széles körben a magyarok között is, ám ezen családok görög eredetét már nem mindenki ismeri.

Talán a legismertebb görög család a Szinasz (Sina) család: Szinasz Simon (1753-1822) 1770-ben érkezett Magyarországra, és a XIX. században telepedett le Iváncsán, ahol földbirtokot vásárolt (innen ered a Sinatelep elnevezés, amely még ma is létezik.) Iváncsa egyébként a magyarországi görög falu Beloiannisz szomszédos települése (Fejér megyében található), amely azonban Sinas Magyarországra telepedésekor még nem is létezett.

Fia, Szinasz György (1783-1856), már jelentős üzletember, bécsi bankár és az ausztriai pénzváltó intézet igazgatója volt. A Habsburg Birodalom egyik legnagyobb földbirtokosa lett, Ausztriában, Morvaországban, Csehországban is rendelkezett birtokokkal.

Érdekesség, hogy a legnagyobb magyar, Széchenyi István is a Szinasz család barátja volt. Még tanulóéveiben, 1818-ban elutazott Ios szigetére, ahol meglátogatta a görög felvilágosodás egyik legkiválóbb pedagógusát, Nikiforosz Vamvaszt, hogy példát merítsen reformelképzeléseihez.

I. Ferenc császár is elismerte a család érdemeit, és Szinasz Györgynek magyar nemesi címet adományozott. 1832-ben pedig a császár osztrák bárói rangra emelte a családot, amelyet kiterjesztettek Magyarországra is. Szinasz György szívesen és nagylelkűen támogatott minden haladó elképzelést, így a dohánytermesztés fellendítését vagy a Lánchíd felépítését. Sokat segített az 1838-as árvíz károsultjainak is. Szeged díszpolgárává avatta. Emellett felépítette és felszerelte Athénban a csillagvizsgálót, ezért a görög állam bécsi konzuljává nevezték ki, Ottó király pedig kitüntette a Nagykereszt érdemrenddel. Szinasz Simon (1810-1876) alapító tagként részt vett többek között a Nemzeti Kaszinó, a Nemzeti Színház, illetve a Nemzeti Múzeum létrehozásában. Nagy összegeket adományozott a Magyar Tudományos Akadémia felépítésére, kórházak, bankok, árvaházak támogatására, sőt a Görög Tudományos Akadémia teljes felépítését is ő vállalta. 2007-ben ezen munkájának tisztelegve alapították meg a Sina Simon Érmet olyan személyek vagy szervezetek kitüntetése céljából, akik a magyarországi tudományos intézmények és kutatások támogatásában kiemelkedő érdemeket szereztek.

További híres görög családok például a Boráros család vagy a Nakosz család.

3.6. Az asszimiláció problémája

Az 1821-ben kezdődött görög szabadságharc végét követően, az új Görögország létrejöttével a magyarországi görögök száma lassan lecsökkent. Ennek két oka volt: az első, hogy megszűnt a bevándorlás, a második, hogy megjelent az asszimiláció. Ezt leginkább névváltoztatásokban és a nyelvhasználatban figyelhetjük meg.

A tranzit- és vándorkereskedelmet folytató görögöket általában a keresztnevükön hívták, mint pl. Jorgosz a görög. A görögből, mint jelző, amely eredetileg nemzetiséget, vallást, foglalkozást jelentett, családnév lett. A görög nevek szóvégi „sz” hangja hamar elveszett, gyakran szerb végződést kapott, s egyre inkább elmagyarosodott. Például: a Markovics név a görög Marku-nak a szerb változata, amelynek magyar alakja a Markó, később a Margó lett.

Ami a nyelvhasználatot illeti: a magyarországi görögök elsődlegesen saját anyanyelvüket, a görögöt használták. Ám ahogy az asszimiláció megindult, és egyre több vegyes házasság köttetett, úgy egyre többen kezdték használni elsődlegesen a magyar nyelvet, hiszen a vegyes házasságok magyar tagja nem beszélt görögül, a görög tagjának pedig el kellett sajátítani a magyar nyelvet, hogy az országban boldogulni tudjon, munkát vállalhasson. S itt megjelenik problémaként, ami most, napjainkban is egyre inkább látszik: a vegyes házasságból származó gyerekek közül elég kevesen beszélik a másik anyanyelvüket, főleg, ha az apa a görög származású.

A XVIII. század második felében kb. 10 ezer görög élt Magyarországon. Fényes Elek statisztikája szerint az 1840-es években, amikorra az asszimiláció már jelentősen felgyorsult, mindössze 5860 görög élt az országban. A XIX. század második felében a görögök létszáma rohamosan csökkent, majd a nyelvét beszélő, szokásait megtartó görög közösség a XX. század első évtizedeire minimálisra csökkent.

Mégis az első diaszpóra jelenléte rendkívüli fontossággal bír. Az 1993. évi LXXVII. a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény 1.§ (2) bekezdése kimondta:

„Nemzeti és etnikai kisebbség (a továbbiakban: kisebbség) minden olyan, a Magyar Köztársaság területén legalább egy évszázada honos népcsoport, amely az állam lakossága körében számszerű kisebbségben van, tagjai magyar állampolgárok és a lakosság többi részétől saját nyelve és kultúrája, hagyományai különböztetik meg, egyben olyan összetartozás-tudatról tesz bizonyságot, amely mindezek megőrzésére, történelmileg kialakult közösségeik érdekeinek kifejezésére és védelmére irányul.”

A törvény hatálya csak az ezen kritériumoknak megfelelő 13 kisebbségre terjedt ki (ezt a gyakorlatot vette át a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény is). Ez azt jelenti, hogy ha az első diaszpóra nincs jelen már évszázadok óta a magyar állam életében, a törvény hatálya sem terjedni ki a görögökre, hiszen a második diaszpóra az 1940-es évek végén érkezett Magyarországra.

A második görög diaszpóra

A második görög diaszpóra érkezésének okai

A második görög diaszpóra megjelenése Magyarországon a történelmi események viharának, nevezetesen a II. világháborúnak és az ennek következtében kibontakozott görög polgárháborúnak az eredménye.

1940. október 28-án Grazzi, Olaszország athéni nagykövete, adta át Mussolini ultimátumát Metaxas görög diktátornak. Olaszország célja ugyanis Görögország katonai megszállása volt. Metaxas tábornok azonban visszautasította az ultimátumot. (Ehhez az eseményhez kötődik Görögország egyik nemzeti ünnepe, amelyet a görög nemzeti ellenállás tiszteletére ünnepelnek meg a világ görögjei október 28-án.) Ezzel a lépéssel kezdődött meg a II. világháború Görögországban. Miután Németország is hadat üzent Görögországnak, 1941 szeptemberében létrejött a Nemzeti Felszabadító Front, az EAM, s ezzel megkezdődött a szervezeti ellenállás. 1943-ban létrejött az Egységes Pánhellén Ifjúsági Szövetség, az EPON, mely létrejöttéig az EAM keretein belül működött.

1941 decemberében jött létre a Görög Népi Felszabadító Hadsereg, az ELASZ, mely fegyverbe szólította a népet, s a katonákat. Kezdetben csak partizán hadseregek létesültek, később azonban megkezdődött a reguláris hadsereg felállítása is. 1943-ban megalakult a Görög Felszabadító Hadiflotta, az ELAN, és a Görög Nemzeti Demokratikus Szövetség – EDESZ- is.

1944-ben a felszabadított területeken ideiglenes kormány alakult, amely átvette az ország politikai vezetését, a népi hadsereget, valamint Görögország bel- és külföldi képviseletének kizárólagos jogát.

1944 októberében azonban a felszabadított területeket angol csapatok szállták meg. A Nemzeti Felszabadító Front Athénban sztrájkot szervezett, s egymást követték a véres összecsapások. Végül a görögök megállapodást kötöttek az angolokkal, melynek értelmében a Görög Népi Felszabadító Hadsereg letette a fegyvert, sokan azonban a hegyekbe menekültek. 1946 végén megtorlás kezdődött, ugyanis II. György Athénba látogatott és visszaállította a monarchiát Görögországban. Ekkor közel 75 ezer embert tartóztattak le. A hegyekbe menekült emberek létrehozták a Népi Demokratikus Hadsereget, s ezzel vette kezdetét a görög polgárháború, mely 1946-tól 1949-ig tartott, s melynek következtében rengeteg görög kényszerült elhagyni hazáját.

Mikor elindultak Görögországból, még nem tudták, hogy mely országban kötnek ki, hiszen a Nemzetközi Vöröskereszt elsődleges célja ezen emberek biztonságba helyezése volt.

A görög menekültek érkezése

A görög polgárháború alatt egyre több európai ország nyilvánította ki szimpátiáját a görög nép felé.

Magyarországon 1947 decemberében alakult meg a Segítséget a Görög Népnek Országos Bizottsága.

1948 áprilisától kezdve folyamatosan érkeztek görög menekült csoportok az országba. A vonatokkal főként gyerekek és asszonyok jöttek. A menekültek első útja a Váci úti fertőtlenítőbe vezetett, majd az egészséges gyerekeket különböző kastélyokban, üdülőkben, szanatóriumokban helyezték el. Így kerültek gyerekek többek között Fehérvárcsurgóra, Dégre, Balatonalmádiba, Iszkaszentgyörgyre, stb. A gyerekek tanítását főként a velük együtt érkezett görög tanítók látták el, de magyar kollégáik is szívesen segítettek a gyerekek oktatásában. Az 1953-54-es tanévben kb. 950 görög gyerek volt elhelyezve a vidéki otthonokban.

Viszonylag szerencsésnek mondható azoknak a görögöknek a helyzete, akik elsőre is abban az országban találtak menedéket, amelyben végül letelepedtek. Sokan, mielőtt Magyarországra megérkeztek volna, a környező országokban (pl. Bulgária, Románia, Csehszlovákia) leltek ideiglenes menedékre. Az is előfordult, sőt, ez volt a leggyakoribb, hogy egy-egy család tagjai a hosszú út során elszakadtak egymástól. Ez sokkal nehezebb helyzetet teremtett számukra, hiszen az új élethelyzet mellett az egyedülléttel is meg kellett birkózniuk.

A görög menekültek elhelyezése a Magyar Államnak hatalmas problémát jelentett. Ideig-óráig megoldható volt, hogy kastélyokban, szanatóriumokban szállásolják el őket, de ez hosszú távon nem nyújtott megoldást. Olyan lakóhelyet, életteret kellett biztosítani számukra, ahol tartósan el tudnak helyezkedni, le tudnak telepedni. Két ilyen fontos helyről kell megemlékezni, az egyik Budapesten a Dohánygyár, a másik a magyarországi görög falu, Beloiannisz.

A Dohánygyár

A görög menekültek vezetőinek a Magyar Állam vezetői két lehetőséget ajánlottak fel: az egyik a Moszkva téren lévő Főposta épülete, a másik a Kőbányai út és Hungária körút sarkán található dohányraktár és gyár. Bár a Moszkva téri épület jelentősen kedvezőbb körülményeket biztosított volna a görögöknek, a vezetőik mégis a Dohánygyár épülete mellett döntöttek, mert annak felépítése, zártsága jobban megfelelt az igényeiknek.

Így 1950-ben a Dohánygyárat átalakították, és ott helyeztek el ideiglenesen kb. 400 görög családot. Egy-egy családra mindössze 6-12 négyzetméternyi hely jutott, komfort nélküli szobákban éltek, és csak minden 25 családra jutott egy-egy konyha, illetve mellékhelyiség. Ebben a zárt világban a görögök zárt közösséget alkottak, így próbáltak meg kialakítani maguknak egy kis görög „szigetet” Magyarországon.

Az ’50-es években lezajlott iparosítások sok görögöt vonzottak Magyarország különböző részeire. Sokan ragadták meg az alkalmat arra, hogy olyan helyre költözzenek, ahol munkalehetőséget találnak; ekkor költözött sok görög Miskolcra, Dunaújvárosba, Ózdra vagy Tatabányára. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy a legtöbb görög menekült Görögországban földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott, s ezen kívül nemigen értettek máshoz. Ezen probléma orvoslására döntött úgy az MDP 1950-ben, hogy a mezőgazdasági dolgozók elhelyezésére egy új falut hoznak létre.

Élet a Dohánygyárban

Mint ahogy fentebb említésre került, a görög családok igen szerény körülmények között éltek a Dohánygyárban. Mivel a görög emigránsok nem hozhattak magukkal bútorokat, használati tárgyakat, szobáikat egyenbútorokkal rendezték be. Később, mikor lakáshoz jutottak Magyarországon, akkor kezdtek elszaporodni otthonaikban a Görögországot idéző dísztárgyak, vázautánzatok, tájképek, melyek egy-egy anyaországi látogatás emlékét őrizték.

Kezdetben a Dohánygyárban csak néhány, görög tájakat, épületeket ábrázoló újságkivágás díszítette a falakat. Az emigránsoknak kezdetben nem volt lehetőségük Görögországba utazni, ezért számukra minden onnan érkező tárgynak különleges kisugárzása volt.

Maga a Dohánygyár épülete egy zárt világot alkotott, ahol minden alkalmat megragadtak arra, hogy a görög nemzeti hagyományokat megőrizzék, ápolják. Ilyen összetartó erőt jelentett a görög zene, a tánc és a görög táplálkozási hagyományok. Az emigráció első évtizedeiben a görög családok szinte csak görög ételeket készítettek és fogyasztottak. A magyar konyha ételei csak később kezdtek „beszivárogni” a görögök táplálkozási szokásai közé. Népszerűek voltak a görög egytálételek, mint a „fasolakia”, mely babból készül. Gyakoriak voltak a padlizsán alapú ételek, mint a „mousaka”, a pitafélék spenótos vagy sajtos változata, a „tiropita”. Jellemző volt még a rizses-húsos töltelékkel töltött paradicsom, paprika, a „gemistes”. Nem hiányozhatott a háztartásokból a saját készítésű joghurt, a „jaurti” sem. A levesek közül a legnépszerűbb a citromos, rizzsel készült tyúkhúsleves, az „avgolemono” volt. A görögdinnye fogyasztásának is sajátos szokása alakult ki, a legtöbben kenyérrel, illetve feta sajttal fogyasztják a mai napig.

Ma emléktábla áll a Dohánygyár épületén, az ott élt görögök tiszteletére.

4.5. Beilleszkedés egy idegen országban

A második diaszpóra beilleszkedése a magyar társadalomba korántsem volt olyan egyszerű, mint az elsőé. A legfőbb gond az volt, hogy míg az első diaszpóra önként próbált szerencsét az országban, addig a második diaszpórának nem volt választása, a szeretett otthon elhagyása után pedig nem csodálkozhatunk azon, hogy idegenkedve fogadtak maguk körül minden újdonságot, és néha „csakazértsem” voltak hajlandóak a magyar hagyományokat követni, a magyar nyelvet beszélni, arról pedig, hogy maguk közé engedjenek házasságok révén magyar embereket, a kezdeti időkben szinte hallani sem akartak. Kezdetben olyan zárt volt a közösség, főleg a Dohánygyári görög kolónia esetében, hogy a szülők ellenezték a görög-magyar házasságokat. Persze azóta enyhébb szelek fújnak, s így közel 70 év távlatából már nem is lehetne egy zárt görög világot megvalósítani.

A görögök életstílusa is nehezítette a beilleszkedésüket, hiszen a görög nép meglehetősen „hangos” nép, temperamentumosak, nyitottak, ezért sokan a romákkal azonosították őket.

A kettős kötődés azonban máig jól megfigyelhető. Azok a családok is, akik visszatelepültek Görögországba, őrzik a magyarországi emlékeiket, falaikon magyarországi életet idéző fényképek, poszterek vannak, csakúgy, mint ahogy a magyarországi görögök lakásait is díszítik görög tájképek, műalkotások.

4.6. A családegyesítések

A menekülés következtében nagyon sok görög család szakadt szét, hiszen az elsődleges cél nem a családok egy helyre menekítése, hanem a menekültek biztonságba helyezése volt. Miután lassan körvonalazódni látszott, hogy ki hol, melyik országban lelt menedékre, egyre nagyobb lett az igény arra, hogy a szétszakadt családok tagjai újra megtalálják egymást. Keresni kezdték egymást a családtagok, s ehhez a Nemzetközi Vöröskereszt, illetve az emigráns görög bizottságok segítségét vették igénybe, de nagy segítséget jelentettek az ismerősök, rokonok elszórt információi is. Ha belegondolunk, hogy abban a korban nem volt internet, a telefon pedig kiváltságnak számított, hihetetlenül nehéz lehetett kideríteni, hogy a család különböző tagjai merre szakadtak el egymástól. Így a családegyesítés rendkívül nehéz feladat volt, nagyon sok időbe telt az, hogy a családtagok ráleljenek egymásra. Alig volt olyan görög család, akik egységben érkeztek volna Magyarországra, hiszen a vonatokkal általában nők és gyerekek érkeztek, a férfiak hátramaradtak, csak később nyílt arra lehetőség, hogy kövessék a családjukat, és nem is beszélve arról a sok görög családapáról, aki partizánként harcolt a hegyekben, a polgárháborúban. Ők is később érkeztek.

Az összeköltöztetés a különböző országokban elhelyezett görög menekültek esetében az alábbi praktikus alapelveken nyugodott:

  1. a más országba távozók és az idejövők száma körülbelül egyenlő legyen- ezzel az intézkedéssel akarták fenntartani a lakosságszámot
  2. minél kevesebb emigráns legyen megmozgatva
  3. minden országból a kevesebb számú családtag menjen a többhöz
  4. az utazás költségeit az az ország fizeti, ahonnan a menekültek elutaznak.

Ennek következményeként az 1950-es években kb. 1200-1300 görög tért vissza Görögországba.

A második repatriálási hullám az 1980-as évekre esik. Ekkor egy görög-magyar államközi szerződés alapján három lehetőség nyílt meg előttük:

    • vagy felveszik a magyar állampolgárságot és Magyarországon telepednek le, vagy
    • választhatták a görög állampolgárságot magyarországi letelepedéssel kombinálva, vagy
    • kérik a görög állampolgárságot és letelepülnek Görögországban.

Az 1984-es magyar-görög államközi megállapodás szerint a magyar állam 6 millió amerikai dollár áruszállítás fejében egyszer s mindenkorra megváltotta a mindenkor hazatelepülő görögök nyugdíját, melynek folyósítását a görög állam így átvállalta.  Egy 1985-ös belső rendelkezés szerint pedig azok részesülhettek nyugdíjellátásban, akik 1989. szeptember 30-ig bezárólag repatriáltak.

Forrás: Szakdolgozat, ELTE ÁJK – dr. Miliosz Nikolett (részletek)