Igazán nagy megtiszteltetés, ha az UNESCO, azaz az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete valamely kincset a világörökség részének nyilvánít. Ahhoz, hogy valamilyen emlék a világörökség részévé válhasson, jelentős egyetemes értéket kell képviselnie, és meg kell felelnie az UNESCO által támasztott 10 kritérium közül legalább egynek.

Új sorozatunkban végigutazunk Görögországon és megemlékezünk azon görög helyekről, emlékekről, melyek immáron a világörökség részei.

Meteorák

meteorak_3.jpg

Kép: Pixabay

A világon egyedülálló Meteorák 1988-ban került fel a Világörökség listájára, szó szerint lenyűgöző élmény. Kialakulását időszámításunk előtt körülbelül 50 millió évre vezetik vissza, amikor még víz borította ezt a területet. A vízben rengeteg hordalék halmozódott fel, amely összetételének köszönhetően betonkemény sziklákká alakult át. Később a tenger visszahúzódott, viszont a 100-150 méter magas hordalékkúpok megmaradtak.

Az első magányos remeték a 11. században telepedtek meg a sziklák barlangjaiban, az első kolostorok pedig a 14. században jöttek létre itt. A Meteorákon összesen huszonnégy kolostor található, melyek egyenként 600 évnél idősebbek – a környék ennek köszönhetően igen híres zarándokhellyé vált. A kolostorok közül ma már csak nagyon keveset használnak valójában a szerzetesek. 1920-ig ezeket az épületeket csak létrákon lehetett megközelíteni, nem ritkán hálót használtak az ember- és élelemszállításhoz, a kolostorok is hálók segítségével épültek fel.

A szerzetesek életét az önsanyargatás, a világtól való elhatárolódás és a hosszú imádkozások jellemezték. Szigorúan tiltották a nőkkel való bárminemű érintkezést. A szerzetesek minden munkát saját maguk végeztek el, teljes mértékben az önellátásra rendezkedtek be.

Igazi kötelező látványosság, ha Görögországban jár az ember, figyeljünk az öltözékre, tiszteljük meg a helyet vállat és térdet takaró öltözékkel. Ha nem így teszünk, a bejáratnál kapunk egy kendőt, mellyel kötelezően pótolnunk kell ezt a hiányosságot, bár a férfiakkal megengedőbbek.

Megszakítás