A koronavírus járvány egyetlen ország turisztikai szektorát sem kímélte, rosszabb helyzetbe azonban azok az országok kerültek, ahol a bevétel nagy része innen származik. Így van ezzel Görögország is, ahol minden negyedik ember a turizmusban dolgozik.

2022-től azonban a görögök pozitív fordulatot remélnek, ezért úgy határoztak, hogy már március 1-jén megnyitják a turistaszezont, és a bevétel szempontjából a 2019-es év eredményeit célozzák meg.

A hírt a görög turisztikai miniszter, Vasilis Kikilias jelentette be, aki azt is elmondta, hogy a korlátozások dacára Görögország igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy az országba látogatók a lehető legnagyobb biztonságban legyenek. A 2022-es célok érdekében a tervezett április közepe helyett már március 1-től megindul a turisztikai szezon, az első tengerjáró hajók már el is indultak Thessalonikibe és Volos-ba. Egyelőre 765 tengerjáró körutazásról tudnak az évben, de ezek száma a konkrét helyzet tekintetében változhat.

A Görög Turisztikai Szövetség (SETE) felmérése szerint 2019-ben, a járvány előtt az amerikai, a brit és a német turisták költöttek a legtöbbet Görögországban. A német turisták 2019-ben mintegy 3 milliárd eurót hagytak az országban, ami az összes turisztikai bevétel 16,7 százaléka.

Megszakítás