Görögországban évszázadokon keresztül uralkodtak egyedi, csak erre az országra jellemző karácsonyi, és az úgynevezett dodekaimerohoz, azaz a 12 napos görög ünnepkörhöz kötődő hagyományok.
Ezek nagy része még ma is él, legfőképpen vidéken, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományok átörökítésére és tiszteletben tartására.
Ezek mellett azonban számos olyan tradíciót is találhatunk, amelyek külföldről érkeztek, s vetették meg lábukat az országban: mára már ezek is a dodekaimero részei.
7 részes sorozatunkban a tradicionális görög hagyományoknak járunk utána.
A karácsonyi énekeket, azaz kalandákat, amelyek bizánci gyökerű üdvözlő és dicsőítő népdalok, karácsony, újév és vízkereszt előestéjén éneklik.
A kalanda szó a latin Calendae szóból származik, és a hónap első napját jelenti. Ezek az énekek, bár tartalmukban kötődnek az ünnepek valamelyikéhez, nagyon hasonló felépítéssel rendelkeznek. Először mesélnek az ünnepről, majd a háziaknak szóló jókívánságok következnek, végül finom célzások arra, hogy az énekért cserébe illik ajándékot adni.
A karácsony előtti kalandák Jézus születését mesélik el, az újéviek Agios Vasilios cselekedeteiről emlékeznek meg, a vízkereszt előttiek pedig az ahhoz kapcsolódó népszokásokról szólnak.
A jókívánságok általában egészséget, bőséget és boldogságot, a hajadonoknak párjuk megtalálását, a gazdáknak bőséges termést kívánnak.
A kalandák előadói főként gyerekek, akik házról házra járnak, üzletekbe, közterekre látogatnak el, a kalandákat hagyományosan kísérő hangszer, a triangulum társaságában. Az ünnepi énekeket azonban más hangszer is kísérheti: leggyakrabban gitár, harmonika, fuvola vagy kisdob szólal meg a kalandázás során.
