Görögországban vannak Európa egyik legszebb vasútvonalai. Az utóbbi időben azonban sajnálatos módon megcsappant a vonattal történő utazások száma, pedig akik vonatra váltanak jegyet, Görögországban gyönyörű tájakon keresztül utazhatnak végig.

A görög vidék, bár gyakran ismeretlen, ugyanolyan gyönyörű, mint a világhírű szigetek és a tengerpart, éppen ezért megéri a vonatos szemlélődést. Görögországban számos útvonal van, amelyek említésre méltók, mi most a teljesség igénye nélkül néhány ilyen útvonalat szedtünk Nektek össze.

Stavroupoli – Toxotes

A Stavroupoliból Toxotes-be tartó út szintén jó választás, ha Görögországban szeretnénk vonatozni. Csodálatos módja az Athénból Thessaloniki felé vezető út folytatásának is, mivel a vasút ez utóbbi várost köti össze az észak-görögországi Alexandroupolival.

A Stavroupoliból induló utazás Görögország hegyvidékén keresztül és a Nestos-folyó keskeny szorosai mellett vezet. Ez a terület ad otthont a régió nemzeti parkjának, így tele van vízimadarakkal, vidrákkal, vadlovakkal, sasokkal és ritka fajokkal. Mégis, az út legrövidebb szakasza a legvarázslatosabb, mivel a vidék régi kőalagútjain keresztül halad el a patak mellett. A közelben fekszik Livera elhagyott faluja is, amelyet szintén megnézhetünk. A természet szerelmesei élvezhetik a lovaglást, a kajakozást és a nyomkeresést, ha már egyszer Toxotes-ben járnak.

Megszakítás