Új játékos sorozatunk indul, melyben a görög közösség tagjait mutatjuk be 9+1 kérdésen keresztül. 9 kérdést az interjú alanya választ ki „vakon” a 62 fix kérdés közül, a tizediket kapja, ez kicsit személyesebb.
Célunk, hogy határokon innen és túl kicsit jobban megismerjük egymást, erősebbé váljanak az egymás közti kapcsolatok. Ezért kapta a sorozat a #mazi vagyis az #együtt címet.
Sorozatunk mai részében Papageorgiu Andrea válaszol kérdéseinkre. Andi festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán diplomázott, számos kiállítással és díjjal büszkélkedhet. Andival korábban már készítettünk egy cikket, ezt ide kattintva olvashatjátok. Most más kérdések útján ismerhetjük meg őt közelebbről.
1. Hogy nézne ki egy tökéletes napod?
A tökéletes napnak biztosan része pár óra önfeledt festés. Jó beszélgetések. Kint lenni a szabadban, ahol a bőrömet éri a levegő, a nap. Ahol felfedezhetek számomra új, apró részleteket, a természetben vagy akár a városban. Inspirálódni, vagy egyszerűen csak figyelni. Kikapcsolni saját magamból.
2. Kinek/Minek a hangját szereted a legjobban?
Nagyon szeretem télen, amikor már régóta hallgatnak a madarak, ha hirtelen jön egy melegebb nap, és újra énekelni kezdenek. Amúgy is szeretem a madárcsicsergést, de akkor olyan, mint egy ígéret, hogy nemsoká vége a hidegnek, a sötétnek, és minden rossznak, amiről azt hisszük, soha nem ér véget.
A Szerelmem hangját szeretem talán a legjobban. Szoktam is neki mondani, hogy még akkor is teljesen elbűvölne, ha mondjuk spanyolul beszélne, és én egy kukkot sem értenék belőle.
3. Melyik énekes/énekesnő bőrébe bújnál bele egy hétre és miért?
Igazából azt hiszem, hogy konkrétan senkit nem tudnék mondani, mert sosem szoktam olyanokon gondolkodni, hogy másnak milyen jó, vagy azon, hogy valakinek az életét átvenném. Az egyetlen dolog, ha nagyon elgondolkodok rajta, amit biztos fantasztikus lehet megtapasztalni, hogy milyen az, ha valakinek jó hangja van, mert nekem nincs, tehát ezt biztos, hogy szívesen átélném. Nem érdekel az ezzel járó nyilvánosság, hírnév és szereplés, csak az a csoda, amit egy énekhang adhat, viszont ez alapján elég sok énekest választhatnék, úgyhogy inkább nem mondanék konkrétumot.
Fotó: Schwarczenberger-Ludván Gyöngyi
4. Mi az a tulajdonság, amit a leginkább kedvelsz a másik nemben?
Elsőre azt mondanám, hogy az intelligencia és a humor, ami összekapcsolódik, mert igazán jó humora szerintem nem tud lenni annak, aki nem intelligens. Ezeken kívül, ami nagyon fontos nekem, az a nagyon erős ráhangolódási készség egy másik emberre, az empátia.
5. Mivel lehet a leginkább levenni téged a lábadról?
A figyelemmel. Ha valaki értőn tud figyelni, az a legfontosabb. Ám nagyon fontos az is, hogy ez a figyelem belülről fakadjon, hogy ne azért figyeljen rám, mert én ezt kértem, vagy mert én is kitüntetem őt a figyelmemmel, hanem azért, mert ez számára fontos.
6. Melyik könyvélményed volt rád a legnagyobb hatással?
Ezt a választ korszakokhoz kötném, mert nálam bizonyos időszakokhoz kapcsolódnak olyan könyvélmények, amik akkor kifejezetten meghatározóak voltak, ám 10 évvel később már más könyvek tudtak megszólítani. Nagyon emlékezetes számomra 13 éves korom körül a Dosztojevszkij-korszakom, akkor a Bűn és bűnhődés, A félkegyelmű, illetve A játékos című művei voltak, amelyek iszonyú mély nyomot hagytak bennem. Nagyon érdekes, hogy most így visszanézve nekem teljesen mást mondott például a Bűn és bűnhődés, mint amiről az eredetileg szól, nagyon beletalált a mű akkor az én kamaszodásomba. Nem is az a morális dilemma fogott meg benne, ami a lényege, hanem valami egészen más. Huszonéves korom elején Hamvas Béla írásai, leginkább a Karnevál volt rám nagy hatással, a mai napig benne van a gondolataimban, többször is elolvastam. Aztán nagyon sokáig nem jött igazán fontos könyv, mostanában olvasok nagyon sokat, illetve hallgatok hangoskönyveket, főleg Szabó Magda munkái fognak meg, illetve Lawrence Durell Az alexandriai négyes című műve volt az utóbbi években meghatározó könyv számomra.
7. Ha visszaülhetnél az iskolapadba, mit tanulnál?
Nagyon szívesen tanulnék több művészettörténetet, mert mi például magyar művészettörténetet egyáltalán nem tanultunk, illetve ami talán még jobban érdekelne, az egy olyan átfogó szemlélet, ami korok szerint veszi végig, hogy mi történt ugyanabban az időszakban a művészetekben, a képzőművészetben, a zenében, az irodalomban, mindezt egy kis történelmi keretbe foglalva. Ez a komplex rálátás szerintem nagyon hiányzik az oktatásból. Emellett pszichológiát tanulnék még szívesen.
8. Mely színek dobják fel leginkább a hangulatod?
Ha egyetlenegy színt kellene mondani, akkor a türkizkéket, a türkizzöldet, illetve ennek a sokkal halványabb, mentazöld árnyalatait említeném, de igazából a színek így önmagukban sosem tudnak annyit mondani vagy olyan hatást elérni, mint együtt. A legjobb az, ha három szín áll egymás mellett, de ha csak kettő lehet, akkor például a mentazöld jól mutat a halvány, pasztell rózsaszínnel. Én leginkább a kombinációkat szeretem, például a türkizt a törtfehérrel és valamilyen aranyokkerrel, vagy aranyló sárgával. Régebben az intenzívebb színeket választottam volna, pl. ultramarinkéket világító citromsárgával, de most már sokat finomodtak azok a színhangok, amiket szeretek.
9. Melyik az a gyümölcs/zöldség, amit annyira szeretsz, hogy bármikor tudnál belőle enni?
A zöldségek közül a jó lédús, roppanós zöldpaprikát szeretem a legjobban. Gyümölcsöt sajnos sok éve nem ehetek, de ha egy kedvencet kellene mondanom, akkor az a cseresznye lenne, amit imádok.
Papageorgiu Andrea: A hajnal előtt a legnagyobb a sötétség
+1. Ha kapnál egy olyan lehetőséget, hogy bárhol a világon kiállítanák egy általad választott képed, melyik képet vinnéd és milyen helyszínt választanál?
Helyszínként a párizsi Louvre-ot tudnám a leginkább elképzelni, mert az én festészetem nem igazán modern, azokhoz a hagyományokhoz kapcsolódik leginkább, amelyek ott dominálnak. A képeim egy nagyon kortárs helyen nem lennének olyan környezetben, ahol megfelelően kiteljesedhetnének, és az nem lenne jó. A kép pedig, amit vinnék, az A hajnal előtt a legnagyobb a sötétség, nem feltétlenül azért, mert ez a legjobb képem – igazából én ezt nem is tudom teljesen megítélni -, hanem azért, mert ehhez nagyon erős a kötődésem. Ez egyfelől önarckép is, meg szól arról az elmúlt pár évről, ami nagyon meghatározza az életemet a betegség miatt, és bár 2016-ban festettem, a mai napig aktuális.
