Az Egri Görög Önkormányzat számára már hosszú évek óta igen fontos az, hogy a görög kultúra varázslatos világába – nemzetiséghez való hovatartozásra tekintet nélkül – bevonja a gyerekeket is, így született meg 2011-ben a „Görögország – Ahogy én látom” pályázatsorozat, ahol minden alkalommal a görög kultúra valamely szegmenséről, legyen az görög népmese, mitológiai történet, történelmi esemény, stb. rajzolhatnak a gyerekek. A pályázatsorozat azóta már 13 részt ért meg.
Gyermeknap alkalmából ma egy görög népmesét hoztunk mindenkinek, és mivel is illusztrálhatnánk jobban, mint a gyerekek nagyszerű alkotásaival. Jó szórakozást!
A tizenkét hónap
görög népmese
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreganyó, aki gyógynövényeket gyűjtött az erdőben.
Egy nap egy barlangra lett figyelmes. Óvatosan, vigyázva bedugta a fejét, s uramfia, ugyancsak elcsodálkozott.
Tizenkét egyforma ifjút látott ott egy padon ülni egymás mellett, szép sorjában. Voltak köztük lányok és fiúk, az egyik fehérben volt, a másik zöldben, a harmadik aranysárgában: ők voltak a tizenkét hónap.
Meg is kérdezték az öreganyót:
– Mondd csak meg nekünk, melyik hónapot tartod a legszebbnek? -Az öreganyó végignézett rajtuk, és ezt válaszolta:
– Mind a tizenkét hónap igen szép. Januárban hullik a hó, februárban esik az eső, márciusban bimbóznak a rügyek – mind a tizenkét hónap egyformán gyönyörű!
Akkor a tizenkét ifjú felállt, és így szólt az öregasszonyhoz: – Gyere csak közelebb, kedves öreganyó! Add csak ide nekünk a kosaradat, és a kendődet! – színültig telerakták őket ragyogó arany és ezüst pénzdarabokkal. Az öreganyó kedvesen megköszönte jóságukat, és elindult hazafelé. Ennek az öreganyónak a szomszédságában egy gonosz vénasszony élt, aki folyton ott sündörgött a házuk táján. Most is bekopogott hozzájuk.
– Ejnye, ejnye, hogy jutottál, lelkecském ehhez a sok pénzhez? – érdeklődött ravaszul.
Az öreganyó jószívű volt, és mindent elmondott a szomszéd vénasszonynak. A szomszédasszony azonnal útnak indult, és egy nagy-nagy puttonyt is kötött a hátára. Megtalálta a barlangot, s ott bent egymás mellett ült a lócán szép sorjában a tizenkét fiatal suhanc. Megkérdezték őt is, hogy mi járatban van erre, s arról is faggatták, hogy melyiket tartja a legszebb hónapnak. A vénasszony zsémbeskedve felelt kérdésükre:
– Egyik sem ér fabatkát sem, rossz valamennyi hónap! Télen hideg van, nyáron túl meleg. Tavasszal és ősszel folyton esik. Egy sincs, ami jó lenne, mind rosszabb a másiknál!
A suhancok erre elkérték a puttonyát, és megtöltötték valamivel. Hogy mivel, azt nem tudta a vénasszony, mert egy kendővel letakarták. Nagy nehezen sántikált haza a vénasszony, mert a puttony alaposan nyomta a vállát és a hátát.
Ahogy hazaért, rikoltozva szólította valamennyi gyermekét. A gyermekek és a vénasszonyok nekiestek mohón a puttonynak, hogy könyökig vájkáljanak a drága ezüst – és aranypénzekben, de mindannyian sziszegve és jajgatva
kapták vissza a kezüket, mert csak a tetején volt néhány aranypénz, a többi bogáncs volt, szamárkóró és tüske. A vénasszony méltatlankodva szaladt át az öreganyóhoz:
– Mit tettél velem? Elmentem én is a barlangba, beszéltem én is a tizenkét suhanccal, megtöltötték az én kosaramat is, de pénz helyett nekem szamárkórót, tövist és bogáncsot adtak!
Az öreganyó most már magyarázhatta a pórul járt vénasszonynak: – Én azt mondtam, hogy mind a tizenkét hónap egyformán gyönyörű, ezért adtak nekem pénzt. És te pedig azért kaptál bogáncsot, tövist, és szamárkórót, mert azt mondtad, hogy rossz valamennyi hónap. Mert a tizenkét hónap mindenkihez jó vagy rossz- aszerint, hogy ki mit vár tőlük.
