Nagy nap a mai, hiszen 73 évvel ezelőtt csatlakozott a Dodekaniszosz-szigetcsoport Görögországhoz.
1948. március 7-én, csupán pár évvel a II. világháború befejezése után, Rodos és szomszédai új fejezetet nyitottak történelmükben, mint az utolsó anyaországhoz csatlakozó területek az 1821-es görög szabadságharc után.
A dodekán szigeteket már régóta Hellász egyik legidillikusabb részeként tartják számon, sokan azonban nem tudják, hogy hosszú ideig olasz fennhatóság alatt álltak, és csupán a XX. század közepén, 1948-ban, több évszázadnyi idegen uralom után váltak Görögország részévé.
A 15 nagyobb sziget és a 93 kisebb földdarabka mindig is kulturális és politikai csomópontként volt ismert.
Az ókortól fogva ennek a területnek nagyon sok, egymástól különböző kormánya volt, az elnyomó katonai uralmat is beleértve. Az 1522-es oszmán hódítás után a nagyobb szigetek, Rodos és Kos közvetlen török fennhatóság alá kerültek, a többi szigetnek pedig különböző politikai kapcsolataik voltak az új birodalommal. Később, a XIX. században azonban a gazdaság felvirágoztatása érdekében az oszmánok megkísérelték visszavonni ezeket az előjogokat, ezzel idézve elő a szigetek még erősebb vágyát a megszületni látszó független Görögországhoz való csatlakozás irányába.
Azonban az 1830-ban aláírt London Protokoll, mely hivatalosan elismerte a görög függetlenséget, kihagyta a Dodekaniszosz-szigetcsoportot, és ez a terület Kastellorizo kivételével később olasz uralom alá került.
1923-ban Olaszország a Lausanne-i békeszerződés értelmében bekebelezte a szigeteket, majd Mussolini megkezdte itt az „olaszosítást”, megpróbálta az idillikus területet elhatárolni a görög kultúrától, a nyelvtől és az ókori hagyományoktól, hogy fasiszta rezsimje részévé tegye.
Felerősödött az olasz áttelepítési politika: 1936-ra már 16.700 olasz nemzetiségű ember élt ezeken a szigeteken, legtöbben Rodos-on és Leros-on.
Ezután még rosszabb idők következtek, amikor fasiszta rasszista törvények léptek életbe, és totalitárius rendszer épült ki, hogy az olaszosítás minél gyorsabban végbemenjen.
A II. világháború közeledtével az itt élő görög populáció sikerrel elkerülte a kötelező katonai szolgálatot, hiszen technikailag nem voltak Olaszország állampolgárai.
Habár a Szövetségesek kísérletet tettek a szigetek elfoglalására, próbálkozásuk sikertelen maradt, így a náci Németország egészen a háború végéig fenntartotta itt a katonai bázisát. Ez pedig tragikus volt a sziget zsidó közössége számára, az itt élő kb. 6000 főből mindössze 1200-an tudtak elmenekülni Törökországba.
Németország legyőzése után a szigetek brit kézbe kerültek, 1947-ben pedig megszületett Olaszország és a győztes hatalmak közti békeszerződés, és a szigetek visszakerültek Görögországhoz 105 millió dollár kárpótlással egyetemben.
