A „Στα Καλύτερά Μου” címet viselő, egyebekben az idén megjelentetett album címadó dalaként szereplő alkotás egy igazán tempós felvételként robbanhat be hamarosan a köztudatba, miközben az előző két, rádiókban is bemutatott felvétel közül az egyiket a nyár egyik legtöbbször lejátszott slágerének választották. Az új single az albumhoz hasonlóan a Minos EMI gondozásában kerül bemutatásra.

Az új album több mint négy hétig volt első helyen a fizikai CD-lemezek eladási listáján, ill. az albumeladások listáját is igen sokáig vezette az IFPI adatai szerint.

A dalt, ahogyan az album egészét, a Görögországban nagy népszerűségnek örvendő Foivos jegyzi úgy szövegileg, mind zeneileg.

A következő hetekben jelenik majd meg a dalhoz tartozó videoklip, mindeközben Sakis Rouvas is mozgalmas évet zárhat idén is, hiszen újra a The Voice egyik mentorának választották. Az új széria szeptember 18-tól lesz látható a Skai Channel tévécsatornán, ill. az aktuális adásokat követően az interneten is visszanézhető lesz.

Addig is, a dalhoz tartozó hivatalos audiofelvétel az alábbi linken meghallgatható, ahogy az új album összes többi dala is:

Videó: Youtube – Sakis Rouvas

A cikket Helle Maximilian készítette.

Megszakítás