Hallottatok már a kalash törzsről? Ha nem, olvassatok tovább!

A Kalash törzs Pakisztánban él, és arról nevezetesek, hogy a történészek szerint Nagy Sándor seregének leszármazottai, akik körülbelül 23 évszázaddal ezelőtt telepedtek le ezen a vidéken.

Jelenleg körülbelül 4000 ember tartozik a törzshöz, akik számos olyan tulajdonsággal rendelkeznek, mely megkülönbözteti őket a lakosság többi részétől. Sok kalash világos bőrű, szemük színe kék vagy zöld.

A kalashokat muszlim lakosság veszi körül, ők ennek ellenére megőrizték ősi népszokásaikat és hagyományaikat. Többistenhívők, sok istent imádnak, és állatáldozatokkal mondanak köszönetet három völgyük bőséges erőforrásaiért.

Évente három fesztivált tartanak, melyek az évek során turisztikai programokká váltak.

A kalashok nemcsak megjelenésükben, de szokásaikban is nagyon különböznek Pakisztán lakosságától. Nemcsak a már korábban említett fesztiválrendezés tartozik ide: bort is szívesen fogyasztanak. A kalash nők megválaszthatják, kivel házasodnak össze, de el is válhatnak, sőt, meg is szökhetnek.

Asszimilációjuk azonban igen erős, sokan térnek át az iszlám hitre és költöznek messzebb a közösségtől egy “modernebb élet” reményében, de a 19. és a 20. században gyakoriak voltak a kényszeráttérések és a muszlimokkal erőltetett kényszerházasságok is.

A kalash kultúra tehát veszélyben van, így annak védelmére egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz Pakisztán és Görögország is. Pakisztánban a jogszabályok egyenlő jogokat biztosítanak a kisebbségeknek, a kalashok szokásait törvények védik. Az emberi jogi szervezetek 2008 óta szorgalmazzák, hogy a kalash-kultúra kerüljön fel az UNESCO világörökségeinek listájára, erőfeszítéseiket azonban eddig még nem koronázta siker. Kulturális központjuk is épül, melyet a görög kormány finanszíroz, és egy athéni önkéntesekből álló csoport is részt vesz a munkálatokban. A kulturális központ oszlopai jón oszlopok lesznek, és Nagy Sándor csillaga is elhelyezésre kerül majd rajta.

Megszakítás