Az Odüsszeia Trója győztesének, Odüsszeusznak a kalandjait meséli el, az utat, hogyan jutott haza Trójából egészen Ithakáig.

Útja viszontagságokkal tarkított, 10 éves kaland volt, melynek elején Odüsszeusz egy egész flottányi hajóval indult el, ám végül megtörve, egyedül sikerült hazaérnie.

Ithaka iránti honvágya a hazatérés lángját sosem hagyta Odüsszeuszban kialudni, így az Ithaka szó a mai napig a vágyakozást, az út végét, az álmot testesíti meg, melyet minden ember kerget.

Bolyongásai során Odüsszeusz sokfelé megfordult, volt kietlen országokban, barbár népek között, de olyan emberekkel is találkozott, akik segítették célja elérésében.

Minden akkori veszedelemmel szembesült: sebes árral, veszélyes szorosokkal, kegyetlen emberekkel, kietlen kikötőkkel, ám bátorságával és a vággyal, hogy hazatérjen, minden embert legyőzött.

Útja során eljutott az Alvilágba, de akadtak olyan állomások is, ahol az emberek és istenek annyira megszeretették, hogy önző módon maguk mellett akarták tartani, ezzel is késleltetve hazatérését.

A következő hetekben Odüsszeuszt követjük majd kalandos útján hazafelé, tartsatok velünk!

Megszakítás