Méghozzá Ciprus és Görögország között.

Ahogy a közmondás tartja: “Semmi sem biztos az életben, kivéve a halál és az adók”. De évtizedekig volt egy másik bizonyosság is: hogy Görögország és Ciprus tizenkét pontot ad egymásnak az Eurovízión.

Utóbbi azonban úgy tűnik, megszűnt létezni. Szombaton a görög zsűri mindössze négy pontot adott Ciprusnak, ami a görög és ciprusi görög rajongókban düh és meglepettség keverékét váltotta ki.

A meglepő eurovíziós “árulás” vegyes érzelmeket korbácsolt fel, több könnyed mém is gúnyt űzött a szavazásból, és online kommentek egész sorát indította el. Még a híres görög énekesnő, Kaiti Garbi – aki 1993-ban Görögországot képviselte a versenyen -, is hosszasan kommentálta az esetet Twitter oldalán: “Megfosztottuk Ciprust a TOP 10-es helyezéstől, amit igazán megérdemelt volna, mert a görög bizottság nem szégyellte magát, és 4 pontot adott Andrew Lambrou-nak. Intézzétek magatok között ezt a nonszensz helyzetet és végül hagyjátok, hogy a ciprusiak visszafogadjanak minket a halloumitól kezdve Anna Vissi istennőig!” – írta Garbi.

Idén az ERT által kinevezett görög bizottság Belgiumnak adta az áhított tizenkét pontot, amelyet Portugália követett. Ezzel a Ciprust a „Break a Broken Heart” című dallal képviselő Andrew Lambrou mindössze négy ponttal maradt le a TOP 10-ből. Az élő közvetítés ezen pillanatában döbbenet hallatszott az Eurovízió liverpooli közönségének sorai között.

Idén Görögország nem jutott be a döntőbe. Victor Vernicos, a “What They Say” című dallal nem kapott elég szavazatot ahhoz, hogy biztosítsa a helyét a legjobbak között. Ennek ellenére Ciprus mégis megadta Hellásznak a szokásos tizenkét pontot az eurovíziós elődöntő során. Talán jövőre Ciprus szembeszáll a konvenciókkal, és megtagadja Görögországtól a várt tizenkét pontot. Ami történt, mindenesetre érthetetlen, különösen annak tudatában, hogy az Eurovízió sokkal inkább szólt most is az ilyen típusú összetartásról, mint a dalok minőségéről.

Megszakítás