Aminek tavaly még csak a hírét hoztuk Nektek, mára valósággá vált. Élőben tekinthetőek meg a híres díva relikviái.
Görögország azzal tiszteleg Maria Callas előtt, hogy egy évszázaddal születése után Athénban megnyitotta az első, az operalegendának szentelt múzeumot.
A Mitropoleos utca 44. szám alatt található Maria Callas Múzeumban a leghíresebb operaelőadásainak felvételei mellett kevéssé ismert részleteket is bemutatnak az 53 évesen, Párizsban elhunyt énekesnő magánéletéből.
“A múzeum jelentősége nagy Athén és Görögország számára, hiszen Maria Callas az egyik legnagyobb márkanév világszerte, ő egy olyan nő, aki legendává vált. És bár évek óta több (Callast ünneplő) társaság is létezik, még soha nem volt olyan múzeum, amelyet neki szenteltek volna” – mondta Kostis Bitzanis, a Maria Callas Múzeum projektigazgatója a Reutersnek.
A múzeum csütörtökön nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, miután 24 éven át próbálták összegyűjteni a ruháit és más személyes tárgyait árverésekről és magángyűjteményekből. A gyűjtemény kezdete 2000-re nyúlik vissza, amikor Dimitris Avramopoulos akkori polgármester idején a város részt vett a Callas-emléktárgyak nemzetközi aukcióján Párizsban. A következő években a gyűjtemény több ügynökség és magánszemély, például a Maria Callas Görög Társaság, valamint Konstantin és Viktoria Pylarinos adományai, illetve hosszú távú kölcsönök révén gazdagodott. Jelenleg közel 1000 darabot tartalmaz.
A múzeum felső szintjein a párizsi lakásának egy újjáépített szobája, egy képzeletbeli erdő és egy hangstúdió található, valamint a híres élő előadásainak felvételei és a Julliard Schoolban tartott óráinak felvételei. A többi kiállítótérben láthatók jelmezei, kézzel írt levelei és egy Callas által inspirált Manolo Blahnik-design vázlata.
“Úgy gondolom, hogy elsősorban az átlagos látogatót szólítjuk meg, aki esetleg nem sokat tud az operáról. Lehet, hogy sokat tudnak Maria Callasról” – mondta Erato Koutsoudaki, a múzeum felügyelője az Associated Pressnek.
“Ezért meghívjuk őket, hogy kezdjék a terekkel, ahol meghallgathatják és megnézhetik, ahogyan a nagy operák ikonikus áriáit adja elő. Így egyszerűen átélhetik. Aztán az épület alsóbb szintjein, amelyek inkább egy múzeumhoz hasonlítanak, többet megtudhatnak arról, hogy ki volt ez a nő, és miért volt fontos.”
A két világháború közti átmeneti időszakban épült négyemeletes múzeumi épület a ’60-as évekig a 20 szobás Hotel Royalnak adott otthont. Az épületet műemlékké nyilvánították, és 2010-ben vásárolta meg az önkormányzat, majd úgy döntöttek, hogy a múzeum kap benne helyet.
Kostas Bakoyannis leköszönő polgármester köszönetet mondott azoknak, akik hozzájárultak a projekthez, és elmondta: “Athén tisztelettel tartozik a legendás görög szopránnak. A Maria Callas Múzeum az első ilyen múzeum a világon, amely mindannyiunkat büszkévé tesz.”
Csütörtök és szombat között a múzeum ingyenesen látogatható.