Athéntól keletre a tűzoltók sikeresen megfékezték a lángokat, gyújtogatás gyanúja áll fent.
Az Athén melletti Koropiban keletkezett erdőtüzet, amelyet szerdán az erős szél és a magas hőmérséklet szított, sikerült ellenőrzés alá vonni. A tűzoltók továbbra is nagy erőkkel próbálják megakadályozni a tűz fellángolását: 155 tűzoltó, 4 földi csapat, 45 jármű, 6 repülőgép és 12 helikopter van bevetésen.
Két falut és három magániskolát Koropi közelében elővigyázatosságból kiürítettek, a hatóságok a környéken lezárták a forgalmat.
“A tűz gyorsan terjedt a területen a rendkívül erős szél miatt, amelynek széllökései elérték a Beaufort-skála szerinti nyolcas erősséget, ami óránként 62-74 kilométeres orkánsebességnek felel meg” – mondta a sajtónak Vasilis Vathrakogiannis, a tűzoltóság szóvivője.
Mivel a fővárost körülvevő Attika régióban a hőmérséklet elérte a 37 Celsius-fokot, a görög polgári védelmi szolgálatok szerdán és csütörtökön “nagyon magas” tűzveszélyre figyelmeztettek az ország több részén. A hatóságok szerint a tűzoltók öt fronton küzdöttek a lángokkal a Peloponnészosz-félszigeten, az égei-tengeri Lesvos szigetén, Prevezában, Larissában és Thessaloniki térségében.
Görögországot rendszeresen sújtja a perzselő nyári hőmérséklet, de a meteorológusok szerint a múlt héten az eddigi legkorábbi hőhullámot tapasztalták.