Noha korábban már írtunk Nektek róla, hogy idén Görögországot a Svájcban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon Klavdia képviseli majd, most változtak…
Március 23-án, vasárnap kikötött az első, 1170, főként amerikai turistát szállító sétahajó Santorini szigetén, ezzel összefüggésben pedig Görögország közleményben jelezte:…
MEGHÍVÓ A GÖRÖG SZABADSÁGHARC ÜNNEPÉRE Időpont: 2025. március 22. 18:00 óra Helyszín: RaM-Radnóti Miklós Művelődési Központ 1133 Budapest, Kárpát utca…
Görögország a következő tanévtől 22 „Onassis állami iskolát” indít az Oktatási Minisztérium és az Onassis Alapítvány közös kezdeményezése révén, amelynek…
Görögországban jelenleg súlyos időjárási front uralkodik, mely már hétfőn jelentős fennakadásokat és veszélyes körülményeket idézett elő. Az előrejelzések szerint a…
Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlap használatával az adatvédelmi szabályzatot tudomásul veszi.
Ez a weboldal sütik segítségével javítja az Ön böngészési élményét, miközben Ön a weblapon navigál. Ezekből a sütikből a szükség szerint besorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Ezenkívül harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek nekünk elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön hozzájárulásával tárolja a böngészőjében. Lehetősége van ezeknek a sütiknek a letiltására is. Ezeknek a sütiknek a letiltása azonban hatással lehet a böngészési élményre.
Az alábbiakban részletezzük a weboldalunkon használt sütiket.
Cookie
Description
_ga
Egyedi azonosítót regisztrál, amelyet statisztikai adatok generálására használnak arról, hogy a látogató hogyan használja a weboldalt
_gat
A Google Analytics használja a kérési arány szabályozására.
_gid
Egyedi azonosítót regisztrál, amelyet statisztikai adatok generálására használnak arról, hogy a látogató hogyan használja a weboldalt.
pll_language
Tárolja a látogató nyelvi preferenciáit a többnyelvű webhelyek támogatására.
A szükséges sütik nélkülözhetetlenek a webhely megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak azokat a sütiket tartalmazza, amelyek biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak semmilyen személyes információt.
Azokat a sütiket, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzésen, hirdetéseken és más beágyazott tartalmakon keresztül, nem szükséges sütiknek nevezik. A sütik weboldalán történő futtatása előtt kötelező beszerzni a felhasználó hozzájárulását.