A görög mitológiából származó Antigoné és Polüneikész története elrettentő mese a büszkeség bűnéről, és arról, hogy a görög mitológiában sok más személyes hibához hasonlóan ez a tulajdonság is olyan dolgokra késztet bennünket, amelyek a bukásunkhoz vezethetnek. Antigoné tragédiája, miután halott testvére temetési szertartását végezte el, amelyről Szophoklész oly meghatóan írt, ma is visszhangzik a modern világban mindenki számára.
Polüneikész, akinek neve ógörögül annyit jelent, hogy „sok viszály”, Oidipusz fia volt, Eteoklész idősebb testvére. (Szophoklész „Oidipusz Kolónoszban” című műve szerint).
Amikor kiderült, hogy Oidipusz megölte az apját és feleségül vette az anyját, beteljesítve ezzel saját átkát, kiűzték Thébából, és fiai, Eteoklész és Polüneikész maradtak, hogy távollétében uralkodjanak. A két testvér ekkor úgy döntött, hogy kétévente felváltva regnálnak.
Azonban egy másik átok miatt, amelyet apjuk helyezett rájuk, amikor eljött az ideje, hogy Eteoklész lemondjon, kiűzte Polüneikészt a birodalomból, és megtartotta magának a trónt. Polüneikész ekkor sereget toborzott, és a városállam ellen vonult, a „Hét Théba ellen” néven ismert incidens során. A támadókat visszaverték, de a két testvér végül közelharcba keveredett, amelynek eredményeképpen megölték egymást.
Szerencsétlen haláluk után nagybátyjuk, Kreón zsarnokként uralkodott Thébában, Eteoklészt uralkodóhoz méltó, dicsőséges szertartás keretében temette el, de a saját testvére által bántalmazott Polüneikész holttestét hagyta, hogy az állatok felfalják, mivel ő volt az, aki saját városa ellen vonult.
Antigoné, szembesülve testvére szörnyű látványával, kötelességének érezte, hogy gondoskodjon róla, és eltemesse őt a minden embernek járó megfelelő szertartással. Amikor azonban rajtakapták, hogy ezt teszi, ő volt az, aki újabb árat fizetett, így a testvérek tragédiája teljessé vált. De ezeknek a szerencsétlenségeknek megvolt az oka: az akkori normák szerint mind a testvéreknek, mind a nővérüknek meg kellett fizetniük a büszkeség bűnéért, amelyet a múltban tanúsítottak.
A testvéreket ugyanis apjuk, Oidipusz megátkozta azért, mert két alkalommal is tiszteletlenül viselkedtek vele.
Az első akkor történt, amikor Kadmosz ezüstasztalát és aranypoharát használva szolgálták fel neki, amit ő megtiltott. Ezután a testvérek egy feláldozott állat csülkét küldték neki, ahelyett, hogy a vállát adták volna, amit megérdemelt. E feltételezett sértések után kellőképpen feldühödve Oidipusz Zeuszhoz fohászkodott, hogy fiai egymás keze által haljanak meg.
Szophoklész „Oidipusz Kolónoszban” című műve szerint azonban a történet egy kicsit másképp alakul. Oidipusz továbbra is uralkodni akart Théba felett, de Kreón elűzte. Fiai ezután a trónért vitatkoztak, de Eteoklész elnyerte a thébaiak támogatását, és elűzte Polüneikészt, aki Oidipuszhoz fordult, hogy áldását kérje a város visszafoglalására.
Polüneikész azonban csak egy átkot kapott, nevezetesen azt, hogy bátyja keze által haljon meg. Az ő fia Thersander volt.
A „Bibiltheca” és Diodórosz is azt állítja, hogy Eteoklész ezután száműzteti testvérét, bár Polüneikész hamarosan Argosz városában talál menedéket. Ott a király, Adrasztosz fogadja, aki a lányát, Argia-t adja hozzá feleségül.
Adrasztosz megígéri, hogy segít új vejének visszaszerezni Théba trónját és expedíciós hadsereget gyűjt, hét embert jelöl ki a támadás vezetésére, egyet-egyet a város falain lévő hét kapu mindegyikéhez.
Ezek a bajnokok, köztük maga Andrasztosz és Polüneikész, együttesen a „Hét Théba ellen” nevet kapják. A hadjárat azonban hamarosan teljes katasztrófának bizonyult, mivel Andrasztoszon kívül minden férfi meghalt, ekkor kerül sor arra, hogy a testvérek, Polüneikész és Eteoklész végül közelharcban nézzenek szembe egymással.
Szophoklész Antigoné című epikus tragédiájában Polüneikész története a halála után is folytatódik. Kreón király, Théba új uralkodója elrendelte, hogy Polüneikész holttestét nem szabad eltemetni, sőt, még csak meg sem szabad gyászolni, mert aki ezt megszegi, arra megkövezés általi halálbüntetés vár. Nővére, Antigoné azonban büszkén szembeszállt a paranccsal. Amikor rajtakapták, hogy megszegi a törvényt, Kreón halálra ítélte, annak ellenére, hogy eljegyezte a fiával, Hémonnal.
Antigoné nővére, Iszméné, aki annyira feldúlt volt nővére sorsa miatt, hogy csatlakozni akart hozzá a halálban, kijelentette, hogy segített neki Polüneikész temetési szertartását elvégezni. Kreón egy sírboltba vetette Antigonét, hogy ott haljon meg.
Az istenek azonban a vak Teiresziasz próféta útján közölték Kreónnal, hogy nem elégedettek a döntésével, ezért visszavonta a halálról szóló rendeletét. Szégyenkezve elment, hogy maga temesse el Polüneikészt, és felmentse Antigonét a halálos ítélet alól.
Legnagyobb bánatára a nő már felakasztotta magát, ahelyett, hogy élve eltemetve lassan meghaljon. Amikor Kreón megérkezett a sírjához, fia, Hémon öngyilkos lett a veszteség miatt. Amikor Kreón felesége, Eurüdiké tudomást szerzett a fiatalok haláláról, ő is öngyilkosságot követett el.
Ennyi halál után úgy tűnhet, hogy a régiek azt akarták mondani, hogy maga az élet értelmetlen, hiszen minden, amit az ember tesz, tragédiával végződik, és reménytelen megpróbálni kitörni ebből a sorsból. A büszkeség Achilles-sarkának káros hatása azonban ennek az ősi történetnek a mindent elsöprő üzenete.
Szophoklész darabjának második refrénjében, az „Óda az emberhez” címűben a szerző az emberiség nagyságát dicséri, beleértve intelligenciánkat és találékonyságunkat. „Micsoda csodás dolog ez a teremtmény” – mondja az emberről. De az emberi boldogság nagyobbik része – folytatja – a bölcsesség, nem feltétlenül az intelligenciánk vagy a találékonyságunk. Ez magában foglalja az ítélőképesség használatát és az istenek hatalmának tiszteletét, ahogyan azt az ókori görögök látták.
Büszkeség az, amikor Oidipusz fiai, Eteoklész és Polüneikész mindketten maguknak akarták a Théba uralmát. Végül a büszkeség végzett mindkettőjükkel. Nővérük, Antigoné is büszke, mert nem bírja elviselni, hogy az emberek lássák bátyja holttestét a szabadban, fedetlenül heverni. Amikor szembemegy a Kreón által az ilyen holttestekre vonatkozóan hozott törvénnyel, a büszkeségét helyezi előtérbe.
Kreón talán a történet végső gonosztevője, mivel Théba hírneve iránti büszkesége miatt nem temették el rendesen Polüneikészt: e büszke döntés miatt következett be az ezt követő teljes vérengzés.
Végül Kreón elég sokáig elhárította az istenek hatalmát ahhoz, hogy további vérontást okozzon. Mire rájött, hogy meg kellett volna hallgatnia a figyelmeztetésüket, már túl késő volt. Mivel a zsarnok a fiának is azt mondja, hogy „olyan, mint Antigoné rabszolgája”, és gúnyolódik rajta, Hémon saját büszkesége is felszínre tör, ami végül öngyilkosságra készteti. Csak a történet legvégén alázkodik meg Kreón annyira, hogy megértse: a hibái sokak számára katasztrófához vezettek.
