Constantine görög emigránsok gyermekeként, Pennsylvaniában látta meg a napvilágot 1927. május 22-én Gus Efstratiou-ként. Karrierjét az 1950-es években kezdte New York-ban, ahol az Aki szelet vet próbái alatt megismerkedett Julianna McCarthy színésznővel, és 1953. október 5-én feleségül is vette. Két gyermekük született, Thea Eileen és Brendan Neil. A házasság végül 1969-ben válással végződött.

Kép: ABC

Húszas éveiben karakterszínészi szerepeket kapott a Broadyway-en, bevételeit pedig éjjeliőri és céllövöldei kikiáltói állásaiból egészítette ki. 1959-ben jelent meg első filmje, Az utolsó mérföld. 1961-ben volt egy apró, ám emlékezetes mellékszerepe A svindler című alkotásban. Ezt számtalan epizód és mellékszerep követte. A Bazi nagy görög lagzi előtt leginkább a Room 222 című komédiasorozatban nyújtott alakításáért ismerték, melyért egyébként 1970-ben és 17-ben Emmy-díjra jelölték, és első alkalommal meg is nyerte azt.

A 2002-es Bazi nagy görög lagzi kategóriájában minden korábbi bevételt megdöntött, Észak-Amerikában mintegy 241,4 millió dollárt hozott. Ezt követte egy rövid életű sorozat a CBS-en Bazi nagy görög élet címmel, majd 2016-ban megérkezett a Bazi nagy görög lagzi második része. Kostas „Gus” Portokalos pedig örökre belopta magát mindenki szívébe, filmbéli mondatait (melyeket egyébiránt Nia Vardalos édesapja ihletett) azóta is sokan emlegetik és idézik.

Skip to content