A görög húsvét egyik legjellegzetesebb étele a magiritsa, mely jellemzően báránybelsőség és sok zöldség felhasználásával készül.

Az igazi görög magiritsa receptjét tavaly itt mutattuk meg Nektek.

Idén a vegetáriánus verzióval készültünk Akis Petretzikis konyhájából azoknak, akik nem fogyasztanak húst, illetve azoknak, akik fogyasztanak ugyan, de nem kedvelik a báránybelsőséget.

Hozzávalók:

  • 40 g olívaolaj
  • 1 kg gomba
  • 1 finomra vágott hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 100 g fehérbor
  • 1,5 liter víz
  • 1 zöldségleves kocka
  • 200 g rizs
  • bors
  • 1 káposzta
  • negyed csomag kapor
  • 5 szál újhagyma
  • 1 citrom leve

Tálaláshoz:

  • újhagyma
  • kapor
  • egy szelet citrom
  • kétszersült

Elkészítés:

  • Hevítsük fel közepes hőmérsékleten az olívaolajunk felét egy fazékban.
  • Vágjuk a gombákat négy részre, majd adjuk az olívaolajhoz a hagymával és a fokhagymával együtt. Süssük 5-6 percen keresztül, míg a keverék aranybarna nem lesz, és veszít a tömegéből.
  • Ezt követően öntsük fel a keveréket a fehérborral, majd hagyjuk a 2/3-át elpárologni.
  • Adjuk hozzá a vizet, a zölségleves kockát, a rizst, a sót és a borsot, majd pároljuk 15 percig, míg a rizs meg nem puhul.
  • Vágjuk a káposztát 2 cm-es szeletekre, aprítsuk fel a kaprot, és szeleteljük fel az újhagymát.
  • Adjuk hozzá ezt is a fazék tartalmához, és főzzük további 5 percen keresztül.
  • Vegyük le a fazekat a tűzhelyről, és adjuk a tartalmához a citromlevet és a maradék olívaolajat.
  • Karikákra vágott újhagymával, kaporral, citromszeletekkel és kétszersülttel tálaljuk.

Jó étvágyat! Kali orexi!

Akis oldalát ITT találjátok: https://akispetretzikis.com

Kép: https://akispetretzikis.com

Webshop: https://akiseshop.com/

Megszakítás