Hangja a mai napig vita tárgyát képezi, vannak, akik izgalmasnak és különlegesnek találják, mások kevésbé kedvelik. Az isteni díva ugyan 44 éve nincs köztünk, de munkásságával továbbra is rengeteg emberre gyakorol nagy hatást. December 2-án lett volna 98 éves, ezen alkalomból egy három részből álló portréval készültünk Nektek.
A portré első részét IDE KATTINTVA olvashatjátok.
Amerikai állomás
Maria megérkeztekor eredeti elhatározása ellenére apjához költözött, és számos stúdiót felkeresett, de mindenhol elutasításban volt része, elsősorban telt alakja miatt. Végül a Metropolitan igazgatója, Edward Johnson hallgatta meg, és ajánlott fel neki két szerződést is: az egyiket Fidelio Leonórájára, a másikat pedig a Pillangókisasszony főszerepére. Ám Callas mindegyiket visszautasította, mert nem akart Beethoven operát angolul énekelni, és mert nem akart nevetségessé válni az eredetileg törékeny Cso-cso-szán szerepében. A sors és egy ismerős aztán összehozta Giovanni Zenatelloval, aki Ponchielli La Gioconda operájához kereste a női főszereplőt, a Veronai Ünnepi Játékokra.
Veronai esztendők
Maria 1947. augusztus 6-án mutatkozott be az olasz közönség előtt. Hatalmas tapsvihart kapott, és a fesztivál alkalmával megismerkedett életének két meghatározó férfijával, Giovanni Battista Meneghinivel és Tullio Serafin karmesterrel, aki aztán egyengette Callas pályáját.
Meneghini egy rendkívül jómódú úriember volt, és már első látásra beleszeretett az énekesnőbe. Marianak valószínűleg a biztonság imponált, és ez átvette az uralmat az érzései felett. 1949-ben összeházasodtak, annak ellenére, hogy mindkettőjük családja ellenezte a kapcsolatot, hiszen akkora korkülönbség volt köztük, hogy a férfi Callas apja is lehetett volna. Meneghini felszámolta veronai vállalkozásait, hogy felesége ügynöke legyen. Ő döntött fellépéseiről és azok díjairól is.
Az igazi sztárság
Sorban jöttek a nagy szerepek olyan művekben, mint például Bellini: Norma, Verdi: Aida, Wagner: A valkür, Parsifal, vagy a Trisztán és Izolda főszerepei, illetve Puccini Turandot-jának hercegnője. A helyszínek főként Firenze és Velence voltak, Milánó meghódítása még váratott magára. Az igazi áttörés akkor következett, mikor Maria Bellini: A puritánok című operájának főszerepére ugrott be a velencei La Fenice Operaházban. Egyre nehezebb darabokat is vállalt, miközben az egészségi állapota igen gyenge volt. Ezt elsősorban elhízásának számlájára írták, a vérnyomása alacsony volt, és 1950-ben sárgaságon is átesett. A színpadi feszültségét növelte, hogy nem hordhatta szemüvegét, így szinte vakon szerepelt. Több tengerentúli turnén is részt vett, és a botrányokkal tűzdelt időszaka is megkezdődött, amikor több kollégájával is összeszólalkozott.
A várva várt Scala
1951.december 7-én aztán felgördült Maria előtt a Scala függönye és Verdi: A szicíliai vecsernye című operájának főszerepét, Elenát alakította. Az operaház akkori dívája Renata Tebaldi volt, akivel Callas korábban összetűzésbe keveredett, így a sajtónak köszönhetően a közönség is két részre szakadt. A siker azonban így is egyre nagyobb lett, 1954-ben pedig Maria New Yorkba utazott, ahol végre Amerikát is sikerült meghódítania.
A nagy változás
Kevesebb, mint két év alatt 92 kilóról 65-re fogyott le, haját pedig hamvas szőkére festette, valamint megváltoztatta ruhatárát is. Családjával, különösen az édesanyjával nagyon megromlott a viszonya, melynek az volt az oka, hogy Maria már nem volt hajlandó támogatni nővére karrierjét, és további anyagi juttatásokban részesíteni Evangeliát. Ő pedig nem állta meg lányát minduntalan a sajtó előtt pocskondiázni.
Az igazi díva
Maria Callas karrierjének aranykora kétségkívül 1954-59 között volt, amikor a Scala első számú énekesnőjének számított. Ikonikussá formálta szerepeit, miközben chicagói vendégszereplést is vállalt. Közben az újságok egyre többet cikkeztek nehéz természetéről, volt, hogy igazi hárpiaként állították be.
1956-ban aztán végre valahára a New York-i Metropolitan Operaház színpadára is felállhatott, ahol a közönség kezdetben hűvösen fogadta, de Callas-nak sikerült oldania a hangulatot. Annak ellenére, hogy itt tartózkodását is botrányok övezték, váratlan pártfogóra talált Elsa Maxwell személyében, aki az amerikai bulvársajtó akkori leghíresebb szerkesztője volt.
Több utazással járó felkérés érkezett, és egyre nőtt a kritikusok által neki osztogatott dicséretek száma. Sajnos romló egészségügyi állapota miatt előfordult, hogy le kellett mondani egy-egy szereplését, amiért a sajtó nem kímélte.
Az 1957-58-as évad már elég viharosra sikerült a Scalában, akkora már több munkatársával olyannyira megromlott a viszonya, hogy az szinte ellehetetlenítette a közös munkát. A sikerei ellenére az évad végétől nem kapott újabb szerepeket.
Ezután a Párizsi Operaházhoz szerződött, de ekkor is többször utazott az Egyesült Államokba fellépni.
FOLYTATJUK!
